Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.01. 18:47
null
Laura Flippes 2026 tavaszig nem léphet pályára (Fotó: Getty Images)
Vámos Petra metzi csapattársa, Laura Flippes ikreket vár, ennek következtében 2026 tavaszig nem lép pályára, kihagyja többek között a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét is.

A francia Metz a klub hivatalos oldalán gratulált az ikreket váró Laura Flippes-nek és férjének. A francia válogatott játékos szerda este a Mérignac elleni győzelem után közölte csapattársaival, a bejelentést nagy meghatottság és öröm fogadta.

Flippes-nek 2027 júniusáig szól a szerződése a francia együttessel, a klub bejelentése alapján 2026 tavaszáig nem lép pályára, de továbbra is a csapat közelében marad. Flippes így szurkolóként segíti csapattársait a klub történetének negyedik Bajnokok Ligája négyes döntőjén. Flippes kivette a részét az idáig tartó útban, a negyeddöntő második mérkőzésén például nyolc lövésből hat gólt szerzett a Brest ellen.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy a barátommal kisbabát várunk, így néhány hónapig távol leszek a pályától, de sosem leszek túl messze, mert a lehető legközelebb maradok a csapathoz, hogy támogassam őket, és kívülről mindent megadjak nekik, amit csak tudok. Nagyon boldog vagyok, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszhattam az utolsó mérkőzésemet, de most már magammal és a családommal kell törődnöm. Egy új kaland áll előttünk, ami sok mindent meg fog változtatni az életünkben, különösen, hogy ikreket várunk. Szóval számomra is fontos, hogy kihasználjam ezt az időszakot a pihenésre és arra, hogy felkészüljünk erre a nagy felfordulásunkra” – nyilatkozta Laura Flippes.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
Május 31., szombat
15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán)
18.00: Metz (francia)–Odense (dán)

 

Legfrissebb hírek

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
Tegnap, 11:35

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
2025.09.10. 22:15

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34
Ezek is érdekelhetik