Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 18:36
null
Estelle Nze Minko szerint a Győrnek nem elég Henny Reistadra összpontosítania (Fotó: Árvai Károly)
A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője előtti médianapon a Győri Audi ETO rutinos játékosa, Estelle Nze Minko mellett a következő évadot már szintén Győrben megkezdő Helena Elver (Odense), a legutóbbi Európa-bajnokság legértékesebb játékosa, Anna Kristensen (Esbjerg) és az idény végén fantasztikus pályafutását befejező Allison Pineau (Metz) is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

 

Már nem kell sokat várni és szombat délután kezdetét veszi a rendkívül kiegyenlítettnek ígérkező, mindent eldöntő hétvégéje a női kézi BL-nek. Az első elődöntőt a címvédő Győri Audi ETO azzal a dán Esbjerggel játssza majd az MVM Dome-ban, amelyet tavaly a sorozat ugyanebben a szakaszában Sandra Toft utolsó pillanatban bemutatott védésével győzött le.

„Legutóbb egy őrült meccset vívtunk Budapesten ellenük, nagyon mozgalmas és intenzív találkozó volt – emlékezett vissza a 24–23-ra megnyert elődöntőre a Győr kulcsembere, Estelle Nze Minko. – Ahogyan mindig, úgy azon a napon is nehéz volt az Esbjerg fölé nőni, végig egy-két gól volt a különbség, kellett hozzá Sandra utolsó védése is. Eddig az összes meccsünket megnyertük ellene, de ez a statisztika nem adja vissza, hogy mennyire bonyolultak voltak ezek a találkozók, ezért nem nevezném dominanciának.”

Ez már a tizedik Győr–Esbjerg lesz a BL-ben, és az eddigi összeset a magyar bajnok tudta behúzni – a csoportkörben otthon 28–26-ra, idegenben 29–23-ra. A dánok teljesítménye nagyban a világ legjobb kézilabdázója, Henny Reistadon múlik, aki minden fellépésén átlagban 9.3 gólt szerez a mostani BL-szezonban. Hogy meg lehet-e valahogy állítani a norvég szupersztárt? Nze Minko szerint megvan rá a mód!

„Henny valóban egy különleges játékos, aki rengeteg felelősséget vállal. Viszont egyedül még neki is képtelenség mindent megoldani. Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy mennyiben koncentráljunk rá, és mennyire a többiekre. Az Esbjerg többi játékosa egyszerűen túl jó ahhoz, hogy csak rá összpontosítsunk.”

A 33 éves francia a tavasszal másfél hónapon át sérült volt, többek között a német HB Ludwigsburggal szemben sikeresen megvívott negyeddöntőben sem léphetett pályára. Elárulta, hogy ez idő alatt sem állt le teljesen, minden pillanatban a felépülésén dolgozott. A négyes döntős tapasztalatára és a kettes védőként elvégzett munkájára, labdaszerzéseire hatalmas szüksége lesz az ETO-nak. Az idény alakulásával eddig elégedett, hiszen csapatával visszaszerezte a bajnoki címet a rivális FTC-től és újra itt lehet a fővárosban.

Anna Kristensen (Fotó: Árvai Károly)

„Tavaly nagyon szoros meccseket játszottunk a final fourban, de sajnos a Győr ellen sokadszor sem sikerült azt a bizonyos hiányzó elemet megtalálni – ezt már Anna Kristensen, az Esbjerg kapusa mondta a Nemzeti Sportnak. – Számos alkalommal jártunk már így ellenük, ami mutatja, mennyire nehéz föléjük kerekedni.”

Noha a dán kapus már az elmúlt években is szépen fejlődött, ez a mostani az áttörés idénye neki. A nemzeti csapatával bejutott az Európa-bajnoki fináléba, amit ugyan elveszített Norvégia ellen, mégis a kontinenstorna legértékesebb játékosaként (MVP) távozhatott Bécsből. Az Eb-n kereken 100 védéssel zárt, a BL-évadban pedig már 170-nél jár. Kristensen kiemelte, fontos visszajelzés a teljesítményéről ez az egyéni elismerés.

„Esbjergben az új idény rengeteg újdonsággal szolgált. Új játékosok, új edző, már csak ezért is nagy dolog, hogy sikerült megőrizni a helyünket a négyes döntőben. Voltak benne hullámvölgyek, de egy formálódó csapat esetében ez természetes. A lényeg úgyis a most következő napokban fog eldőlni” – mondta a védési stílusában a legendás Katrine Lundéra hasonlító dán.

Bruna de Pauláéknak ezúttal nem kellett nyilatkozniuk (Fotó: Árvai Károly)

A nyolcadik BL-trófeájára hajtó 45 esztendős ikonhoz hasonlóan Helena Elver is az Odense sikeréért küzd az előttünk álló két napban.

„Volt egy kis késés, de összességében jó volt a repülőutunk, izgatottan várom az első négyes döntőmet – mondta érdeklődésünkre az ősztől már a Győr mezében kézilabdázó Elver. – Mi is tisztában vagyunk a lányokkal, hogy ez a két hét dönti el, hogy ez egy jó vagy egy rossz szezon lesz. Büszke vagyok rájuk, ahogyan egész évben játszottunk és küzdöttünk, nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy végre eljussunk ide.”

A 27 éves irányító a legnagyobb erősségüknek a sokoldalúságukat tartja, úgy gondolja, hogy nagyon erőteljes védekezésük van, amelynek a segítségével a gyors lerohanások végén megannyi könnyű gólt szereznek. Saját bevallása szerint ez egy fontos része a játékuknak, ami számos győzelemhez segítette őket. Viszont a helyzetet bonyolítja, hogy szerinte a szombati ellenfelük, a Metz is hasonló erényeket csillogtat.

„Azt nem tudom, hogy ők miért választottak engem, csak azt, hogy szerintem miért van helyem a Győrben – felelte mosolyogva a következő állomáshelyével kapcsolatos kérdésünkre. – A Győr egy óriási ambíciókkal teli klub, amelynek a céljai megegyeznek az enyéimmel. Megtisztelő lesz a világ egyik legnagyobb csapatában kézilabdázni. Alig várom, hogy találkozzak a szurkolókkal, a játékosokkal és az együttes többi tagjával.”

Allison Pineau utolsó final fourjára készül visszavonulása előtt (Fotó: Árvai Károly)

Az Odense ellenfele a 2024–2025-ös idényben eddig minden fronton veretlen Metz lesz, amely három magyar válogatott játékossal, Vámos Petrával, Szemerey Zsófival és Szöllősi-Schatzl Nadine-nal készül története első BL-győzelmére. Szintén először emelheti fel a magasba a BL-trófeát az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Allison Pineau, akinek már csak ez az egy darab hiányzik a gyűjteményéből.

„Érzelmekkel teli hétvégére számítok, ez az utolsó fellépésem a négyes döntőjében, és az utolsó lehetőségem, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját – mondta a 2009-ben a világ legjobbjának megválasztott klasszis. – Az erőviszonyok kiegyenlítettek, minden meccsen ötven-ötven százalék lesz az esélye a csapatoknak. Mivel mindhárom rivális a másik csoportban szerepelt, ezért egy kicsit óvatos lennék az esélyeinket illetően. Talán az a csoport egy kicsit erősebb volt, de mi is bármire képesek lehetünk.”

Való igaz, egy veretlen együttesre minden körülmények között oda kell figyelni! Arra, hogy a veretlenség mennyire téma közte és csapattársai között, némileg meglepő választ adott: „Inkább az újságírók beszélnek erről folyamatosan, mi próbálunk lépésről lépésre gondolkodni. Ha nem így tennénk, máshogyan nem jutottunk volna el idáig. Próbálunk a következő két meccsen is nyerni, de nem a veretlenség megőrzése miatt.”

Pineau csodálatos pályafutásában a legemlékezetesebb mérkőzésének a tokiói olimpia döntőjét nevezte meg. Ez nem meglepetés, hiszen az oroszok felett aratott 30–25-ös diadallal sikerült elérnie ugyanazt, amit egyik idolja, a háromszoros ötkarikás győztes sprinter, Marie-José Pérec.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST, MVM DOME)

 ELŐDÖNTŐ
Május 31., szombat
15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán)
18.00: Metz (francia)–Odense (dán)

 HELYOSZTÓK
Június 1., vasárnap
15.00: bronzmérkőzés
18.00: döntő

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Hibákat követtünk el, az Odense lélektani előnybe került

Kézilabda
4 órája

Dione Housheer: Álom a négyes döntőben játszani, a győri szurkolók rengeteg energiát adtak

Kézilabda
6 órája

Negyvenkét győztes meccs után elbukott a Metz, az Odense jutott be a BL döntőjébe

Kézilabda
7 órája

Bruna de Paula: Azért Per az öltözőben még korántsem volt ennyire nyugodt

Kézilabda
7 órája

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
8 órája

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
12 órája

Már első győri idényében vezérré vált – interjú Dione Housheerrel a budapesti négyes döntő előtt

Képes Sport
14 órája

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
15 órája
Ezek is érdekelhetik