Szczesny után szabadon: veterán kapust igazolt a Barca kézilabdacsapata

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 13:16
Vincent Gérard-ra az idény végéig számítanak (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő Barca kedden a hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette a 160-szoros francia válogatott kapust, Vincent Gérard-t.

A 38 éves kapus legutóbb az Istres Provence játékosa volt, ám tavaly bejelentette, hogy visszavonul a sportágtól. A Barca azonban bajba került, megsérült ugyanis a csapat világklasszis kapusa, Gonzalo Pérez de Vargas, akivel ebben az idényben már nem is számolhat a gránátvörös-kék együttes.

A katalánok ezek után döntöttek úgy, hogy igazolnak, és kvázi reaktiválják Vincent Gérard-t, aki a klub közleménye szerint az idény végéig szóló szerződést kötött a spanyol bajnokság éllovasával, így pályára léphet a Szeged elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben is.

Gérard igazi legendának számít a sportágban, hiszen korábban három nagy tornán is aranyérmet szerzett a francia válogatott kapusaként: 2020-ban a tokiói olimpián, 2017-ben a hazai rendezésű világbajnokságon, 2014-ben pedig az Európa-bajnokságon is tagja volt az első helyezett együttesnek. Továbbá korábban ötször (2011, 2013, 2014, 2017, 2018) a francia liga legjobb kapusának választották, míg a tokiói olimpián bekerült a torna álomcsapatába. 

Érdekesség, hogy a Barcelona a futballistái esetében is hasonló módon járt el, amikor Marc-André ter Stegen sérülése miatt szerződtette a lengyel kapust, Wojciech Szczesnyt, aki korábban ugyancsak bejelentette a visszavonulását.

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
9 órája

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
Tegnap, 18:32

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56

Férfi kézi NB I: nem tudta legyőzni otthon a PLER a Komlót

Kézilabda
2025.05.02. 19:36

Kézilabda: Rosta Miklós hét góllal segítette bajnoki címvédéshez a Dinamo Bucuresti-et

Kézilabda
2025.05.02. 18:17

Csak egy kis szerencse hiányzott a nagy szegedi csodához

Kézilabda
2025.05.02. 15:48

Három év után távozik Veszprémből a fehérorosz szélső

Kézilabda
2025.05.02. 14:54
Ezek is érdekelhetik