Osztrák válogatott balátlövővel erősített a Szombathely – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.07. 18:29
null
Ines Ivancok-Soltic a Szombathelyen folytatja pályafutását (Fotó: szombathelyikezilabda.hu)
Az osztrák válogatott Ines Ivancok-Solticot szerződtette a női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi KKA.

A Szombathely a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy Ines Ivancok-Soltic a nyártól náluk folytatja pályafutását. A 26 éves játékos 2017 és 2019 között a német Bietigheim színeiben a BL-ben is tapasztalatot szerezhetett, de játszott a Bensheimban is, mielőtt 2022-ben Mosonmagyaróvárra igazolt, ahol meghatározó játékosa lett a tavalyi bronzérmes együttesnek. Ivancok-Soltic az előző idényben 92 gólig jutott, míg a jelenlegiben 98-nál jár. Az osztrák válogatottban több mint 70 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 245 gólt szerzett.

„Nagyon örülök, hogy a következő szezonban a Szombathely csapatának tagja lehetek. Készen állok az új feladatokra és kihívásokra. Már most várom, hogy találkozhassak a szurkolóinkkal, szeretnék velük együtt sok győzelmet ünnepelni, és harcba szállni az európai kupaszereplésért. A tapasztalatommal segíteni szeretném a csapatot. Bízom benne, hogy sok közös sikert és boldog pillanatot ünnepelhetünk együtt” – nyilatkozta Ines Ivancok-Soltic.

A Horváth Péter mosonmagyaróvári klubelnök helyét átvevő Gáspár Botond szurkolói ankétjáról már korábban kiderült, hogy az osztrák válogatott átlövő távozik a klubtól. Megírtuk azt is, hogy a mosonmagyaróváriaktól januárban menesztett Gyurka János veszit át a Szombathely irányítását. A szakembert sajtóhírek szerint több játékos is követheti, Ines Ivancok volt az első.

Kézilabda
2025.03.13. 12:12

Női kézi NB I: Gyurka János lesz a Szombathely vezetőedzője – hivatalos

A 62 éves szakember – aki januárban távozott a Mosonmagyaróvártól – kettő plusz egyéves szerződést írt alá.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

A kézilabda-szövetség eljárást indított a Mosonmagyaróvár–Győri ETO meccsen történtek miatt

Kézilabda
2025.09.15. 13:27

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
2025.09.13. 18:11

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49
Ezek is érdekelhetik