Simon Petra jelölt az IHF-nél 2024 legjobb fiatal női játékosa címére

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 15:16
A tavalyi Eb-n a legjobb fiatal játékos lett (Fotó: Kovács Péter)
A Ferencváros kézilabdázója, Simon Petra jelölt az IHF-nél (Nemzetközi Kézilabda-szövetség) 2024 legjobb fiatal női játékosa címére.

 

A Ferencváros mindössze 20 éves, Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázója mellett a francia Léna Grandveau és az ő honfitársa, Lylou Borg mellett került be a legjobb három közé. Mindhárman irányítók.  

Az IHF Év játékosa-díj ebben az évben tér vissza teljes értékűen, összesen négy kategóriában hirdetnek győztest, a legjobb férfi és női játékos mellett a legjobb fiatalokat is díjazzák mindkét nemben. A végeredmény három csoport szavazatai alapján alakul ki: a szurkolók, a tavalyi párizsi olimpián szerepelt válogatottak szövetségi kapitányai, illetve az IHF edzői és módszertani bizottságának tagjai egyenlő arányban tesznek hozzá a voksokhoz.

A szurkolók március 7-én 12 órától március 24-én éjfélig szavazhatnak az IHF honlapján.

Simon az európai szövetségnél (EHF) már megkapta ezt az elismerést, és ő lett a legjobb fiatal játékos a részben debreceni rendezésű kontinensviadalon is az év végén.

Simon Petrára ide kattintva lehet szavazni!

Forrás: IHF

 

Legfrissebb hírek

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
1 órája

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
12 órája

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
22 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Osztrák hokiliga: az utolsó másodpercben bukta el a győzelmet a Ferencváros

Jégkorong
23 órája

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
Tegnap, 11:20

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23
Ezek is érdekelhetik