Nyáron elhagyja Debrecent a magyar válogatott irányító

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 18:03
Tóth Nikolett nyáron távozik Debrecenből (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Egy év után távozik a női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC-Schaefflertől a magyar válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmet szerző fiatal irányító, Tóth Nikolett – jelentette be honlapján hajdúsági klub.

Az FTC-ben nevelkedő Tóth Nikolett a fővárosi zöld-fehéreknél mutatkozott be az NB I-ben 2018-ban, de a klubnál nem vált meghatározó játékossá, s a 2018–2019-es kiírásban kölcsönben az MTK-t erősítette, majd 2022 és 2024 között Mosonmagyaróváron szerepelt – szintén az FTC kölcsönjátékosaként.

Tóth Nikolett ezt követően végleg távozott a népligetiektől, s nyártól a Debreceni VSC játékosa lett, de hiába kötött két évre szóló szerződést a hajdúságiakkal, a klub most a honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az irányítóval, aki nyáron távozik a csapattól.

Tóth a DVSC-ben 20 mérkőzésen lépett pályára, s összesen 26 gólt szerzett, az itt nyújtott teljesítményének is köszönhetően hívták be először a felnőttválogatottba, amely decemberben Eb-bronzérmet szerzett.

„Mindezek mellett elmondható, hogy mind a klub, mind a játékos többet várt az együttműködéstől. Klubunk kezdeményezte a váltást, mellyel a játékos is egyetértett, így közös megegyezéssel, június 30-i hatállyal szerződés bontunk az irányítóval” – írta a dvsckezilabda.hu.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Szerettem volna Debrecenben tovább fejlődni, kiteljesedni és sikereket elérni klubszinten és egyénileg. Megszerettem a várost, az itteni életet, csakúgy mint a csarnok hangulatát a mérkőzéseken és az edzéseken való közös munkát a csapattal. A kialakult helyzetre való tekintettel azonban úgy láttuk jónak, hogy a következő szezontól nem itt folytatom a pályafutásomat. A szezon hátralévő részében ugyanakkor nagyon fontos feladatok várnak még a csapatra, igyekszem a lehető legjobban játszani, hogy hozzájárulhassak a célok eléréséhez” – mondta Tóth Nikolett.

A játékoskeretet érintő változásokról a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője, Ábrók Zsolt a Debrecen Televízióban elmondta: a svéd Daniela De Jong érkezése miatt Tóth létszámfelettivé válik. Hozzátette, a francia szélső, Alicia Toublanc leigazolása miatt Grosch Vivien vagy Töpfner Alexandra is távozik és Hornyák Dóra maradása is kérdéses.

 

Legfrissebb hírek

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
23 órája

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

Kézilabda
2025.09.04. 10:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49
Ezek is érdekelhetik