A válogatott szünet után egy péntek esti hazai bajnoki várt a címvédő Fradira, amely az első félidőben sok hibával játszott a Dunaújváros ellen. Elsősorban Emily Bölk és Bordás Réka góljainak, valamint Janurik Kinga védéseinek köszönhette az FTC, hogy a szünetben hárommal tudott vezetni. A második félidőben már nagyobb odafigyeléssel játszott a fővárosi csapat, ami azt eredményezte, hogy hamar ellépett ellenfelétől.
A Magyar Kupa-hétvége bronzmeccsén a Mosonmagyaróvárt meglepetésre négy góllal felülmúló Budaörs – amely már nem számíthatott a Metzbe kölcsönadott Szöllősi-Schatzl Nadine-ra – most ugyanennyivel kapott ki Stranigg Ferenc csapatától.
A 11 gólos Szabó Kitti vezette Alba Fehérvár fontos alsóházi meccset nyert meg a Békéscsaba ellen, ezzel már három ponttal ellépett legyőzött ellenfelétől. Harmadik sikerét aratta a kiesés elől menekülő MTK (a kapujában Christe Dalma 20 védéssel zárt), amely ezzel két pontra megközelítette az egy meccsel kevesebbet játszó Budaörs, Békéscsaba párost.
NŐI KÉZILABDA NB I
17. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 41–31 (18–15)
Elek Gyula Aréna, 1000 néző. V: Dáné, Marton
FTC: Janurik – Malestein 4, Klujber 5, Edwige 1, Simon P. 5, O. Kanor 2, Márton G. Csere: Glauser (kapus), BÖLK 6, HÁRSFALVI 6, BORDÁS 6, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 4, Maszlova 1, Balázs B. 1, Tomori. Edző: Allan Heine
DUNAÚJVÁROS: Oguntoye – Horváth Anna 1, Agócs 1, Popovic 1, Kellermann 3 (1), Luchies 1, Török F. Csere: Wéninger (kapus), PETIKA 7, TERZIC 6 (1), Paróczy 5, Szalai B. 4, Gerháth K. 2, Lakatos P., Fehér L. Edző: Gulyás Péter
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 14. p.: 4–4. 17. p.: 7–4. 19. p.: 8–8. 24. p.: 11–11. 27. p.: 15–12. 32. p.: 20–15. 39. p.: 25–18. 45. p.: 29–21. 50. p.: 31–25. 54. p.: 36–26. 58. p.: 40–29
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Allan Heine: – Tudtuk, hogy nem könnyű visszatalálni a helyes útra egy Magyar Kupa-győzelem és a válogatott hét után. Voltak olyan helyzetek és részcélok, amelyek megoldásaival elégedett vagyok, támadásban gyorsak voltunk, ennek is örülök.
Gulyás Péter: – Negyvenkét percig nagyon jó kézilabdát játszottunk, utána viszont kijött a két csapat közötti különbség, az FTC tapasztaltabb és erősebb. Voltak jó momentumaink védekezésben is, és szellemes megoldásaink támadásban, ezeket szeretnénk továbbvinni.
MOYRA BUDAÖRS HANDBALL–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 25–29 (13–12)
Budaörs, 480 néző. V: Altmár, Horváth M.
BUDAÖRS: VÁRTOK R. – Vártok T., Szekerczés 3, Bardi 3, Hudák, Uhrin 3, Marincsák 2. Csere: Mistina (kapus), LENGYEL E. 4, Gorilska 1, Schneider 3, Horváth P., SZTANKOVICS 4, Farkas J. 2. Edző: Buday Dániel
MOSONMAGYARÓVÁR: HALTER 1 – Falusi-Udvardi 1, Albek 3, TÓTH G. 6, Faragó Luca 1, IVANCOK-SOLTIC 7 (1), STRANIGG 7. Csere: Horváth Sz. (kapus), Varga E., Wolfs 2, Tóth E. 1, Kukely A. Edző: Stranigg Ferenc
Az eredmény alakulása. 11. perc: 5–7. 20. p.: 9–9. 33. p.: 13–15. 40. p.: 18–18. 55. p.: 22–28
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Kemény mérkőzés, jó küzdelem volt. Negyvenöt percig jól tartottuk magunkat, sok volt a kiállítás, és ez a végjátékra felőrölte a csapatot.
Stranigg Ferenc: – Jól kezdtünk, ültek a támadások, amiket megbeszéltünk, de a félidő végére elfogyott az előny. A szünetben átbeszéltük a feladatokat, ennek következtében tudtunk nyerni.
ALBA FEHÉRVÁR KC–TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 33–29 (22–18)
Székesfehérvár, 600 néző. V: Hargitai, Markó
FEHÉRVÁR: Hadfi – Szabó-Májer 1, PAVLOVIC 3, MORÉNO 3, KOCSIS B. 4, SZMBATJAN 6, Takó. Csere: Aala (kapus), Sulyok, SZABÓ KITTI 11 (4), Utasi, Tolnai 1, Bojtos 1, Szemes 3. Edző: Szuzana Lazovics
BÉKÉSCSABA: J. Ferreira – Schlegel 2, Horváth G. 3, Román 2, Bencsik B. 4, LOPES 5, Kukely K. 3. Csere: Csizmadia (kapus), Borbély 1, Darie, Sablic 1, LANISTANIN 8 (4), Szondi, Aranyi. Edző: Herbert Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4. 12. p.: 8–5. 18. p.: 13–10. 24. p.: 18–13. 28. p.: 19–17. 34. p.: 22–19. 40. p.: 26–22. 46. p.: 28–24. 52. p.: 31–26. 58. p.: 33–29
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
Kiállítva: Darie (18.)
MESTERMÉRLEG
Szuzana Lazovics: – Az elsőtől az utolsó percig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Természetesen néhány esetben közel került hozzánk ellenfelünk, de a fókuszált játékunkkal és a második félidei feljavult kapus teljesítményünkkel nagyobb különbséggel tudtunk nyerni a végén. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert ez a győzelem nagyon fontos számunkra, hiszen kulcsfontosságú mérkőzések várnak még ránk.
Herbert Gábor: – Nagyon nehéz most mit mondani, mert nagyobb tervekkel érkeztünk ide. Az első félidőben nagyon sok hibát követtünk el, főleg védekezésben. Nagyon különböző volt a két félidő, az elsőben nagyon nagy volt a tempó, rengeteg rendezetlen védelemmel szembeni támadásbefejezésük volt, ezt nem tudtuk megakadályozni és megállítani őket, valamint hátulról is elmaradtak a bravúrok. A második félidőben teljesen jogosan és tudatosan a Fehérvár lassította már a játékot, ekkor viszont mi nem tudtunk ritmust váltani.
MTK BUDAPEST–VASAS SC 36–30 (21–17)
Riz Levente Sport és Rendezvényközpont, 400 néző. V: Bíró Á., Kiss O. B.
MTK: Malinovics – Dávid-Azari 4 (1), Kekezovity 5, DAKOS 7 (2), Ferenczy F. 3, POCZETNYIK 7, FEKETE B. 7. Csere: CHRISTE, Szőke Sz. (kapusok), Bujdosó-Gerháth 1, Koronczai 1, Hadnagy, Andróczki 1. Edző: Woth Péter
VASAS: Mészáros V. – Mihály P. 4, Boldizsár B. 1, Dombi K. 2, Szilovics 10, FARKAS JOHANNA 7 (1), Oláh K. 1. Csere: Zsigmond P., Balogh J. (kapusok), Dubán 2, Domokos D, Sápi 2, Nagy N. 1. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–5. 17. p.: 14–11. 28. p.: 19–16. 38. p.: 25–18. 45. p.: 28–25. 55. p.: 33–28
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Woth Péter: – Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés lesz, azt kértem a játékosoktól, hogy mindenki maximálisan tegye oda magát, aki a pályán van ott, aki a cserepadon ott, de még a nézőtérről is maximális erőbedobás érkezzen. Félre tudtuk tenni az egónkat, így győzelmet tudtunk aratni.
Konkoly Csaba: – Olyan játékot hozott az MTK, amire bár készültünk, ellene tenni nem tudtunk, és bár a támadásbéli hibáink belefértek volna a játékba, a védekezésünk és a kapusteljesítmény nagyon nem állt össze. Fordulás után lépésről-lépésre szerettünk volna visszajönni, ami nagyjából sikerült is, a 45. percre háromra zárkóztunk, de ezután újra türelmetlenek voltunk, aminek nem lehetett más a vége, minthogy az MTK nyerjen.
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. Győr | 19 | 18 | – | 1 | 718–448 | +270 | 36 |
2. FTC | 17 | 16 | 1 | – | 590–413 | +177 | 33 |
3. Debrecen | 16 | 12 | 2 | 2 | 527–417 | +110 | 26 |
4. Esztergom | 16 | 13 | – | 3 | 486–438 | +48 | 26 |
5. Szombathely | 17 | 6 | 5 | 6 | 477–522 | –45 | 17 |
6. Vác | 16 | 8 | – | 8 | 466–479 | –13 | 16 |
7. Mosonmagyaróvár | 17 | 8 | – | 9 | 487–522 | –35 | 16 |
8. Kisvárda | 17 | 7 | 1 | 9 | 415–472 | –57 | 15 |
9. Fehérvár | 17 | 5 | 1 | 11 | 460–490 | –30 | 11 |
10. Vasas | 17 | 5 | 1 | 11 | 470–556 | –86 | 11 |
11. Dunaújváros | 17 | 4 | 1 | 12 | 503–580 | –77 | 9 |
12. Békéscsaba | 17 | 3 | 2 | 12 | 478–548 | –70 | 8 |
13. Budaörs | 17 | 3 | 2 | 12 | 454–544 | –90 | 8 |
14. MTK | 18 | 3 | – | 15 | 475–577 | –102 | 6 |