Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.13. 19:24
Rju Un Hi remekelt, a Győr magabiztosan verte a Kisvárdát (Fotó: Koncz Márton)
Esélyeshez méltó győzelmet aratott hazai pályán a Győri Audi ETO KC a Kisvárda ellen a női kézilabda NB I 17. fordulójának csütörtöki játéknapján, hiszen a Rába-partiak nagyon könnyedén nyertek 39–17-re.

A tabella hetedik helyén álló Kisvárda mindössze hét percig tudta megnehezíteni a jóval esélyesebbnek számító házigazda kisalföldiek dolgát, de 3–3 után a Győr fokozatosan ellépett, s bár nem szórta a gólokat, jó védekezésének köszönhetően a szünetben így is kilenccel vezetett. 16–7

A második félidő eleje ugyan támadásban nem sikerült rosszul a vendégeknek, ám hiába lőttek öt perc alatt több mint feleannyi gólt, mint az első játékrész egészében, hátrányukból így sem tudtak faragni. Sőt, a Győr a félidő derekán már 29–13-ra vezetett, végül esélyeshez méltó győzelmet aratott. 39–17

A mérkőzés legjobbja a hazaiak délkoreai átlövője, Rju Un Hi volt 13 lövésből elért kilenc góljával.

NŐI KÉZILABDA NB I, 17. FORDULÓ
Győri Audi ETO KC–Kisvárda Master Good SE 39–17 (16–7)
Győr, 1166 néző. V: Bóna, Földesi. 
GYŐR: SAKO – Hovden 3, RJU UN HI 9 (4), Lagerquist, Brattset 2, Nze Minko 5, Fodor Cs. 4. Csere: S. TOFT (kapus), K. Jörgensen 4, Blohm 3, Varga D. 2, DE PAULA 6, Rédecsi 1, Keceli-Mészáros. Edző: Per Johansson
KISVÁRDA: Mátéfi D. – Gém 1, BUCSI 5 (2), Juhász F., Szabó Lili 1, L. Kalaus 3, Mérai 2. Csere: Leskóczi (kapus), Gyimesi 1, Brajovics, Roszoha 2, Milojkovics, Kocsis Sz., Csáki L. 1, Karé 1. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3. 12. p.: 6–3. 16. p.: 9–3. 21. p.: 10–5. 25. p.: 13–6. 35. p.: 19–9. 40. p.: 24–12. 46. p.: 28–13. 52. p.: 32–16. 56. p.: 36–16.
Kiállítások: –, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – A gyengébb kezdés után védekezésben és támadásban egyaránt megfelelő tempóban játszottunk.
Józsa Krisztián: – Ízelítőt kaptunk a Bajnokok Ligája-iramból és a világszínvonalból. Pedig jól kezdtünk, de ahogy fáradtunk, úgy kaptunk egyre több könnyű gólt.

A NŐI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Győr19181718–448+270 36 
2. FTC16151549–382+167 31 
3. Debrecen161222527–417+110 26 
4. Esztergom16133486–438+48 26 
5. Szombathely17656477–522–45 17 
6. Vác1688466–479–13 16 
7. Kisvárda17719415–472–57 15 
8. Mosonmagyaróvár1679458–497–39 14 
9. Vasas165110440–520–80 11 
10. Fehérvár164111427–461–34 
11. Dunaújváros164111472–539–67 
12. Békéscsaba163211449–515–66 
13. Budaörs163211429–515–86 
14. MTK17215439–547–108 

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
18 órája

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.07. 10:32

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
2025.05.06. 10:03

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.06. 09:39

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 10:26

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27
Ezek is érdekelhetik