A Barca a számára már teljesen tét nélküli mérkőzésen sem játszott kényelmesen, és a 12. percben már 8–4-re vezetett. A Kolstad – melynek egy pont kellett volna a továbbjutáshoz – 9–9-re egyenlített, majd a szünetig ötgólos hátrányba került. A második félidőben a különbség ennél kisebb már nem volt, a negyeddöntős katalán csapat magabiztosan, kilenccel nyert utolsó csoportmérkőzésén.
A Kielcének a győzelem mellett a Kolstad veresége is kellett a továbbjutáshoz, ami, mint utóbb kiderült, megvalósult. A mérkőzés elején a Zagreb három góllal vezetett, innen fordítottak a lengyelek 12–8-ra. A szünetben hárommal vezettek, ám a fordulás után gyorsan elfogyott az előnyük, sőt a hazaiak fordítottak is. Viszont 17–15 után a vendégek csináltak egy 7–1-es szériát, igaz, leszakítani nem tudták a zágrábiakat, a 58. percben már 26–26 volt az állás. A végén viszont már csak a Kielce talált be – egyszer –, így megelőzte a Kolstadot a jobb egymás elleni eredményének köszönhetően.
A 2. helyért vívott összecsapáson 7–7 után ellépett a Nantes, és négygólos előnyre tett szert az első félidőben (18–14). Sokáig úgy tűnt, az Aalborg nem képes csökkenteni hátrányán, ám a 40. perc után feljavultak a dánok, és 24–20-as állást követően zsinórban négy szerzett góllal egyenlítettek. Rendkívül szorosan alakult a végjáték, és a franciák nem tudták eldönteni a mérkőzést, a döntetlennel pedig a dán csapat megőrizte második helyét, azaz ott van legjobb nyolc között.
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
B-CSOPORT
Barca (spanyol)–Kolstad (norvég) 36–27 (18–13)
RK Zagreb (horvát)–Kielce (lengyel) 26–27 (12–15)
SC Magdeburg (német)–OTP Bank-Pick Szeged 31–24 (13–13)
Nantes (francia)–Aalborg (dán) 29–29 (18–14)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Barca | 14 | 10 | 2 | 2 | 454–409 | +45 | 22 |
2. Aalborg | 14 | 8 | 2 | 4 | 434–421 | +13 | 18 |
3. Nantes | 14 | 7 | 3 | 4 | 426–407 | +19 | 17 |
4. Magdeburg | 14 | 6 | 1 | 7 | 404–389 | +15 | 13 |
5. SZEGED | 14 | 6 | 1 | 7 | 421–422 | –1 | 13 |
6. Kielce | 14 | 5 | 1 | 8 | 389–411 | –22 | 11 |
7. Kolstad | 14 | 5 | 1 | 8 | 400–434 | –34 | 11 |
8. Zagreb | 14 | 3 | 1 | 10 | 373–408 | –35 | 7 |
A-CSOPORT
Csütörtök
18.45: One Veszprém HC–Füchse Berlin (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.45: Fredericia (dán)–Dinamo Bucuresti (román)
20.45: RK Peliszter (északmacedón)–PSG (francia)
20.45: Wisla Plock (lengyel)–Sporting CP (portugál)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. VESZPRÉM | 13 | 12 | – | 1 | 436–375 | +61 | 24 |
2. Sporting | 13 | 8 | 1 | 4 | 425–370 | +55 | 17 |
3. Füchse Berlin | 13 | 8 | – | 5 | 436–408 | +28 | 16 |
4. PSG | 13 | 8 | – | 5 | 427–430 | –3 | 16 |
5. Plock | 13 | 5 | – | 8 | 341–337 | +4 | 10 |
6. Dinamo Bucuresti | 13 | 5 | – | 8 | 389–407 | –18 | 10 |
7. Peliszter | 13 | 3 | 2 | 8 | 320–371 | –51 | 8 |
8. Fredericia | 13 | 1 | 1 | 11 | 363–439 | –76 | 3 |
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ MENETRENDJE
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT (március 26–27. és április 2–3.)
M1: Kielce (lengyel)–Sporting CP (portugál)/Füchse Berlin (német)/PSG (francia)
M2: Dinamo Bucuresti (román)/Wisla Plock (lengyel)–Nantes (francia)
M3: OTP Bank-Pick Szeged–Sporting CP (portugál)/Füchse Berlin (német)/PSG (francia)
M4: Dinamo Bucuresti (román)/Wisla Plock (lengyel)–SC Magdeburg (német)
NEGYEDDÖNTŐ (április 23–24. és április 30.–május 1.)
M1–Aalborg (dán)
M2–Sporting CP (portugál)/Füchse Berlin (német)/PSG (francia)
M3–Barca (spanyol)
M4–One Veszprém HC
NÉGYES DÖNTŐ
Július 14–15., Köln, Lanxess Aréna