Már szombaton bajnok lehet a DAC női kézilabdacsapata

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2025.03.14. 16:39
A Szlovák Kupa-győzelem után (Fotó: HC DAC)
Két hete klubtörténelmet írt a DAC női kézilabdacsapata a Szlovák Kupa elhódításával. Szombaton újabb trófeát szerezhetnek meg a sárga-kék lányok, akik ha Nagymihályban minimum egy pontot kiharcolnak, akkor megszerzik az idény második serlegét, amely a cseh-szlovák Mol-liga győztesének jár.

 

„Fantasztikus pillanatokat éltünk át két hete, amikor megnyertük a Szlovák Kupát. Nehéz leírni azokat a pillanatokat, amelyeket a nagyszombati sportcsarnokban átéltünk a szurkolóinkkal” – mondta a Nemzeti Sportnak a dunaszerdahelyiek erőssége Magera Noémi, aki a liga legjobb kapusai közé tartozik.

A Vasasban nevelkedő kapus, aki a NEKA-ból igazolt négy éve a Dunaszerdahelyhez, elárulta, hogy csak mértékkel ünnepelték meg a kupasikert. „Még nincs vége az idénynek, újabb kihívások várnak ránk. Pár szabadnap után elkezdtük a felkészülést a Mol-liga hajrájára. Kevesen voltunk, mivel többen lebetegedtek, és néhányunknak a válogatottban is jelenése volt. A hét elejétől készülünk teljes számban” – árulta el Magera Noémi.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont a DAC előnye a második Nagymihály előtt. Szombaton éppen az örök rivális otthonában lépnek pályára Debre Viktor játékosai. Ha a dunaszerdahelyi lányok minimum egy pontot szereznek, akkor az utolsó fordulótól függetlenül megnyerik a bajnoki címet.

Pontegyenlőség esetén az egymás közötti eredmények döntenek. Ősszel a DAC két góllal legyőzte riválisát. „Ebben az idényben már kétszer legyőztük a Nagymihályt. Előbb otthon, majd semleges pályán a Szlovák Kupa döntőjében. Szombaton a Michalovce otthonában lépünk pályára, ahol az ellenfeleknek nem nagyon terem babér. Ha jól emlékszem, az eddigi nagymihályi találkozókon általában mi húztuk a rövidebbet, csak kétszer sikerült pontot szerezni. Nem lennék ellene, ha szombat este is döntetlent mutatna az eredményjelző” – mondta Magera Noémi.

 

Legfrissebb hírek

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
Tegnap, 13:24

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 16:29
Ezek is érdekelhetik