Kézilabda: Spanyolországba szerződött a Szeged korábbi edzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 11:45
Marko Krivokapics (balra) és Juan Carlos Pastor (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Az idény hátralévő részében Marko Krivokapics lesz a spanyol élvonalban szereplő BM Benidorm férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője – közölte a klub hivatalos honlapján.

A magyar-szerb kettős állampolgár Marko Krivokapics 2013 és 2023 között Szegeden dolgozott Juan Carlos Pastor másodedzőjeként, legutóbb pedig a szerb Crvena zvezdát irányította, ám onnan néhány hónap után távozni volt kénytelen.

Krivokapics jól ismeri a spanyol kézilabdát, hiszen játékosként megfordult a Granollersben (2004–2007), az Aragónban (2007–2008) és a Valladolidban (2008–2013) is. A 48 éves, zentai születésű szakember megbízatása az idény végéig szól a spanyol bajnokságban az utolsó előtti helyen álló Benidormnál. 

A delmagyar.hu szúrta ki, hogy a Benidorm a bajnokság utolsó előtti fordulójában az ellen a Frigorificos Morrazo Cangas ellen játszik, amelynek kapuját a korábbi kiváló balszélső fia, Luka Krivokapics védi. A találkozót május 24-én rendezik. 

 

Legfrissebb hírek

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
22 órája

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Veszprém megnyerte a felkészülési tornát Dobojban

Kézilabda
2025.08.16. 22:13

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

Egy góllal kikapott U19-es férfi kézicsapatunk a világbajnokságon, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
2025.08.15. 20:07
Ezek is érdekelhetik