Chema Rodríguez: Ez fenyegető, és meg kell találnunk az okát!

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.18. 11:34
Chema Rodríguez szerint túl sok ki nem kényszerített hibát vétettek (Fotó: Szabó Miklós)
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a MOL Csapat hivatalos oldalán értékelte a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőket.

A magyar férfi kézilabda-válogatott Podgoricában háromgólos győzelmet aratott, Tatabányán azonban nem sikerült felülmúlni Montenegrót, így matematikailag még nem vehető biztosra az Eb-kijutás. 

Két meccsen három pont jó eredmény egy olyan erős csapattal szemben, mint Montenegró. Vezetjük a csoportot, egy győzelem kell, és kijutunk az Eb-re. Ezek a legfontosabb dolgok, de persze én is láttam a gondokat” – értékelt Chema Rodríguez a MOL Csapat hivatalos honlapján.

Montenegróban és Tatabányán sem a magyar csapat volt fölényben a mérkőzés utolsó részében, de hasonló volt a helyzet a Horvátország elleni vb-találkozón is.

„A horvátok elleni meccset nem venném ide, teljesen más történet gyakorlatilag minden szempontból. A két, montenegróiak elleni mérkőzés között is bőven vannak különbségek, de az tény, hogy hasonlóan alakult a hajrá. Csak idegenben meg tudtuk őrizni a hidegvérünket, itthon viszont nem. A montenegrói meccset megnyertük, és őszintén szólva azzal olyan sok bajom nem is volt. Kimaradt néhány lehetőség, erőre kapott a saját szurkolói előtt jól küzdő ellenfél, de jobbak voltunk és végül megérdemelten nyertünk. A tatabányai találkozóval kapcsolatban sem az a bajom, hogy kimaradtak a helyzeteink, mert ez előfordul. Az viszont nagyon nem tetszett, hogy helyzeteket sem tudtunk jól kialakítani, aztán a lövésekből még a kaput sem találtuk el. Ez fenyegető, és meg kell találnunk az okát!”

A kapitány azt el tudja fogadni, hogy kimarad egy ziccer, vagy jól véd az ellenfél kapusa, azt viszont nem, ha fejetlenül lövöldözik el a játékosok a labdát.

„Tudom, teniszes szakkifejezés, de kölcsönveszem: ha túl sok ki nem kényszerített hibát vétesz, egy ilyen erős ellenfél biztosan megbüntet érte.”

Hozzátette, az olimpia után nagyon rossz kézilabdázónak lenni, ez a selejtezőről kijutó csapatok játékosaira különösen igaz, hiszen nekik a januári világesemény után még egy kőkemény selejtezőtornát is le kellett játszaniuk. Ezt mindenki megérzi, Hollandia otthon kapott ki Feröertől, a németek az osztrákokkal, a portugálok a lengyelekkel nem bírtak. Ráadásul fiatalítani is kell, mert Ancsin Gábor lemondta a válogatottságot, de így tehet Lékai Máté és Mikler Roland is.

„Ónodi-Jánoskúti Máté már nem számít újoncnak, de feltétlenül fiatal és nagyon tehetséges. Kedvelem a karakterét, nagyon tetszik, hogy vállalja a felelősséget, pedig Ilic Zoran sérülése miatt szinte egyedül kellett idegenben elvinnie a jobbátlövő posztját. Tóth Peti is átesett a tűzkeresztségen, nem is akárhogy, hiszen 4000 montenegrói szurkoló előtt lépett először pályára, és jól teljesített. Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, mindenki fejlődik, teszi a dolgát, és ennek a válogatott látja majd a hasznát.”

Chema Rodríguez beszélt a montenegróiak kapitányáról is.

„Először meccseltem edzőként egykori játékostársam és barátom, Didier Dinart ellen, akivel Spanyolországban öt évet játszottunk együtt, a Ciudad Realban, majd az Atlético Madridban. Hasonló a személyiségünk, könnyen megtaláltuk egymással a hangot játékosként is. Vasárnap a meccs lefújása után nagy mosollyal azzal jött oda hozzám, hogy végre most ő volt sikeres, de rögtön kijavítottam, hogy nem győzött le, ez csak döntetlen volt, ráadásul összességében mi jöttünk ki jobban ebből a hétből. ”

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém megnyerte a felkészülési tornát Dobojban

Kézilabda
13 órája

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
Tegnap, 9:20

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

Egy góllal kikapott U19-es férfi kézicsapatunk a világbajnokságon, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
2025.08.15. 20:07

U17-es kézi: felvidéki játékosok is kivették a részüket a történelmi Eb-győzelemből

Kézilabda
2025.08.15. 12:38

Bajnokok Tornája: sima győzelemmel kezdett a Veszprém, Imre Bence kilenc gólt dobott a Kielben

Kézilabda
2025.08.13. 22:52

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
2025.08.13. 16:49

Ausztrál és egyiptomi riválist kapott a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.08.11. 18:25
Ezek is érdekelhetik