Női kézilabda BL: egyenletesebb játék a Ferencváros célja

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 12:32
Fotó: MTI/Hegedűs Róbert
A kritikus utolsó percekben a keményen harcoló norvég Storhamar ellen is kijött a zöld-fehér együttesben rejlő potenciál.

Sikerrel zárta utolsó hazai csoportmérkőzését a már biztosan negyeddöntős FTC a Bajnokok Ligájában a rájátszásért küzdő norvég Storhamar ellen.

Az első percek döcögősebb kezdése után uralta az első játékrészt a magyar csapat, nem volt jele annak, hogy a szünet után keményen meg kell küzdenie azért, hogy itthon tartsa a két pontot. A második harminc percben azonban a feltámadó skandinávok közel álltak a bravúrhoz. Az FTC-t irányító Allan Hei­ne szerint csapata túlságosan is megnyugodott a félidőt követően, ugyanakkor kiemelte, olyan magas minőséget képviselnek játékosai, hogy a kritikus utolsó percekben egyszerűen nincs más opció, mint az, hogy győznek, és ezt megint igazolták, ennek köszönhetően nyertek megint a BL-ben.

„Bár ősszel az idegenbeli mérkőzésen sajnos nem játszhattam, nagyon jól ismerem a Storhamart – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Andrea Lekics, az FTC szerb irányítója. – Most is hasonló volt a játék képe, mint kint, Norvégiában, ellenfelünk ezúttal is a második félidőben jött vissza a meccsbe. Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire erősek, kimondottan sokat videóztunk róluk, most is megmutatták, milyen jó kézilabdára képesek, szóval ez nem volt meglepetés. A szünet után viszont mi nem tudtuk fenntartani a játékunk korábbi szintjét, nagyon sokat hibáztunk, miközben a Storhamar jól védekezett és jó volt a kapusteljesítménye is. Dolgoznunk kell azon, hogy egyenletesen játsszunk, de természetesen nagyon örülünk, hogy újra begyűjtöttük a két pontot.”

A Ferencváros szombat délután Kaproncán folytatja az elitsorozatot.    

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
12. FORDULÓ, A-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–STORHAMAR HB ELITE (norvég) 26–25 (16–10)
Érd, 2100 néző. Vezette: Duplij, Pobedrina (ukránok)
FTC: JANURIK 1 – Malestein 4 (2), Maszlova, Dmitrijeva 3, Edwige, O. KANOR 4, Márton G. 3. Csere: Glauser (kapus), Tomori, Cvijics 3, Lekics 4, Simon P., BÖLK 4, Balázs B. Edző: Allan Heine
STORHAMAR: Raasok – Abdula 3, Rivas-Toft 3 (1), Löfqvist 1, BOGE SOLAAS 5, A. OBAIDLI 9 (2), Venn 4. Csere: KROGH (kapus), Svele, Mastad. Edző: Kenneth Gabrielsen
Az eredmény alakulása. 12. perc: 3–5. 17. p.: 9–5. 23. p.: 14–6. 33. p.: 18–12. 43. p.: 19–18. 48. p.: 22–19. 50. p.: 24–20. 54. p.: 24–24
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3

    
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Metz

12

11

1

355–313

+42

23

2. FTC

12

10

2

331–295

+36

20

3. CSM Bucuresti

12

7

5

350–339

+11

14

4. Podravka Vegeta

12

5

1

6

325–332

  –7

11

5. Ljubljana

12

5

7

330–345

–15

10

6. Storhamar

12

3

2

7

310–321

–11

  8

7. Gloria Bistrita

12

3

9

327–344

–17

  6

8. Nyköbing

12

1

2

9

315–354

–39

  4

 

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
3 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
11 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
11 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
14 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17
Ezek is érdekelhetik