Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 17:26
Daniela De Jong (19) novemberben már játszott Debrecenben, nyártól pedig a DVSC játékosa lesz (Fotó: Kovács Péter)
A női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC-Schaeffler hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kétéves szerződést kötött a román élvonalbeli SCM Ramnicu Valceától érkező 26 éves svéd válogatott irányítóval, Daniela de Jonggal, aki nyáron csatlakozik Szilágyi Zoltán csapatához.

Daniela de Jong nem is olyan rég játszott már Debrecenben, hiszen novemberben, a DVSC és a Valcea Európa-liga-selejtezőjén a svéd irányító is pályára lépett, ráadásul a párharc két mérkőzésén tíz góllal terhelte a hajdúságiak kapuját.

A pályafutását a svéd Skuruban kezdő De Jong 2021-ben bajnoki címet, 2022-ben Svéd Kupát nyert a csapattal, de utóbbi után légiósnak állt és a román élvonalbeli Ramnicu Valcea játékosa lett. A svéd nemzeti csapattal a 2021-ben vb-5., 2023-ban vb-4. irányító nyáron csatlakozik a DVSC-hez, mellyel két évre szóló szerződést kötött.

A jelenleg hátsérüléssel bajlódó De Jong felidézte őszi debreceni emlékeit a klub honlapjának.

„A szurkolóinknak nem igazán kell bemutatni téged, hiszen novemberben két meccsen is láthattak játszani a Valceában. Az Európa-liga-párharc során 10 gólt lőttél ellenünk. Ez nem volt szép tőled…” – vetette fel a klub honlapja.

Ó, igen, bocsánat (nevet), de hát profi játékosként ez a dolgom. Egyébként két kőkemény meccset játszottunk a Debrecen ellen, ami igazi kihívást jelentett számomra és a csapatom számára is. Én egyébként imádom az ilyen kiélezett meccseket, mindig nagyon feldob, ha komoly tét van és szerencsére jól is megy a játék az ilyen mérkőzéseken” – mondta a svéd irányító, aki már azelőtt jó véleménnyel volt a Debrecenről, mielőtt megkeresték volna.

„Több meccsüket is megnéztem az interneten és nagyon jó dolgokat hallottam Kristintől (Thorleifsdóttir, a DVSC balátlövője – a szerk.) és Jessicától (Ryde, a DVSC kapusa). Mondták, hogy milyen jófejek a lányok, a szakmai munka is rendben van, nagyon profik a körülmények és hogy tetszik nekik a város is. Szóval nagyon meggyőzőek voltak, illetve nekem is imponált, hogy a tárgyalások közben éreztették velem, hogy engem akarnak, úgyhogy nem volt nehéz döntés. Már alig várom, hogy csatlakozhassak a lányokhoz, mert szerintem egy modern, gyors kézilabdát játszó együttesről van szó, ami tele van nagynevű válogatott játékosokkal. Nagy kihívás és egyben megtiszteltetés, hogy tagja lehetek a csapatnak” – mondta Daniela de Jong, aki a 2021-es és a 2023-as világbajnokságon is ott volt a svéd válogatottal, de a tavalyi párizsi olimpiáról lemaradt, ugyanis előbb a keze tört el, aztán a háta sérült meg.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
14 órája

Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

Kézilabda
19 órája

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
2025.06.19. 16:32

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.06.19. 15:12

Mesterszakon végzett a győriek dán kézilabdázója, Kristina Jörgensen

Kézilabda
2025.06.19. 11:47

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

A legendás kézilabdaedzőt, Laurencz Lászlót köszöntötték az esztergomiak

Kézilabda
2025.06.18. 17:45
Ezek is érdekelhetik