Női kézi NB I: horvát irányítójával is hosszabbított a Kisvárda – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 12:15
Larissa Kalaus a következő idényt is Kisvárdán tölti (Fotó: Kisvárda Kézilabda)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy Larissa Kalaus meghosszabbította szerződését, így a horvát irányító a következő idényben is a magyar csapatot erősíti.

Larissa Kalaus tavaly szerződött Kisvárdára, ahol azóta is meghatározó játékosnak számít. A klub pénteken pedig bejelentette, hogy meghosszabbította a 28 éves horvát játékos szerződését.

„Jól érzem magam Kisvárdán, nagyon jó csapatunk van és remek a légkör, és azt hiszem, ez meg is látszik a mérkőzéseinken. Azért döntöttem úgy, hogy szerződést hosszabbítok, mert hiszek ebben a csapatban és remek feltételek között dolgozhatunk. A vezetőség mindent megtesz azért, hogy nekünk csak a kézilabdával kelljen foglalkoznunk” – fogalmazott Kalaus a klub honlapjának azt követően, hogy aláírta új szerződését.

A bajnokságban jelenleg a hetedik helyen álló Kisvárda egyébként mozgalmas, de eredményes napokon van túl, hiszen több játékossal is egyezségre jutott a folytatást illetően: így már biztos, hogy Kalaus mellett Mérai Maja, Karnik Szabina, Kovalcsik Bianka, Szabó Lili és Erin Novak is meghosszabbította szerződését a csapattal. A 23 éves irányító Juhász Fanni szerződtetését pedig február 11-én jelentett be a klub.

 

 

Legfrissebb hírek

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Novothny Soma akár duplán is jubilálhat az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 11:54

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33
Ezek is érdekelhetik