Kuczora Csenge a negyeddöntőbe lőtte csapatát az Európa-ligában – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 08:58
Kuczora Csenge tíz gólt lőtt, közte a negyeddöntőbe jutást érő találattal (Fotó: Thüringer Handball Club/Fb)
A magyar válogatott Kuczora Csenge a végjátékban értékesített hétméteresével győzött hazai pályán 27–26-ra a spanyol Elche ellen és jutott be a negyeddöntőbe a női kézilabda Európa-ligában a német Thüringer HC.

A Thüringer HC-nak mindenképpen nyernie kellett a pont nélkül csoportutolsó Elche ellen, hogy a vasárnapi Dunarea Braila–Larvik mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjusson az Európa-liga negyeddöntőjébe.

A házigazda német csapat dolgát a vártnál sokkal jobban megnehezítette a spanyol együttes, amely többször vezetett négy góllal is, de a második félidő második felében 19–22-ről egy ötgólos sorozattal fordítottak a németek.

A hajrá azonban így is izgalmasan alakult, mert az Elche az utolsó percekben egyenlített, de a győzelmet mégsem tudta megszerezni, ugyanis a magyar válogatott Kuczora Csenge utolsó másodpercekben értékesített hétméteresével a THC 27–26-ra megnyerte a mérkőzést és bejutott az El negyeddöntőjébe, ahol a B-csoportot megnyerő román SCM Ramnicu Valceával csap össze a négy közé jutásért.

Kuczora nemcsak a győztes gólt szerezte, ugyanis csapata és a mérkőzés legjobbja volt 11 próbálkozásból szerzett 10 góljával, míg a THC másik magyarja, Szabó Anna kétszer talált be.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. (utolsó) FORDULÓ
A-CSOPORT
Thüringer HC (német)–Elche Mustang (spanyol) 27–26
Az A-csoport állása:
1. Thüringer HC 8 pont (183–180)
2. Dunarea Braila (román) 8 pont (146–128)
3. Larvik (norvég) 6 pont
4. Elche (spanyol) 0 pont

Február 23., vasárnap
14.00: Dunarea Braila (román)–Larvik (norvég)

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
15 órája

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
20 órája

„Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet” – Kuczora Csenge az Európa-liga megnyeréséről

Kézilabda
2025.05.05. 08:16

Kuczora Csenge és Szabó Anna Európa-ligát nyert a Thüringer HC-val

Kézilabda
2025.05.04. 19:33

Kuczora Csenge csapata bejutott a döntőbe a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.03. 19:38

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Megrendítő vallomás: születendő gyermeke elvesztéséről beszélt a korábbi érdi kézilabdázó

Kézilabda
2025.05.01. 16:53
Ezek is érdekelhetik