Hétezredik BL-góljára hajt a Ferencváros a Storhamar ellen

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.02.08. 09:59
A Storhamar vár az FTC-re (Fotó: Micheller Szilvia)
A norvég Storhamart fogadja szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában a már biztosan negyeddöntős FTC. A címvédő győriek is norvég csapattal találkoztak volna ebben a fordulóban, azonban a Vipers csődje és visszalépése miatt nem játsszák le azt a találkozót.


BÁTRAN KÍSÉRLETEZHET Allan Heine, a Ferencváros női kézilabdacsapatának dán mestere a Storhamar elleni szombat délutáni találkozón, ugyanis az előző fordulóban az erdélyi Besztercén elért Fradi-győzelemnek köszönhetően a zöld-fehérek már biztosan a csoportjuk első vagy második helyén végeznek, ami automatikus negyeddöntős részvételt ér.

A tabellán jelenleg ötödik Storhamar továbbjutó helyen áll, de Kenneth Gabrielsen együttesének még nem biztos a helye a rájátszásban.
„Nehéz mérkőzésre számítok – mondta a klubnál 2021 márciusa óta dolgozó szakember az EHF-nek. – Az FTC hazai környezetben jól teljesít és az egész idényben stabilan játszik a Bajnokok Ligájában, esélyes arra, hogy bejusson a négyes döntőbe. Ami minket illet, a legutóbbi mérkőzésünkkel (29–28-as győzelem a Krim ellen – a szerk.) elégedett vagyok, de még messze állunk a Fradi szintjétől. Ellenfelünk nagyszerű kvalitású kézilabdázókkal áll fel, mind védekezésben, mind támadásban helyt kell állnunk.”

A két csapat tavaly szeptember 22-én találkozott egymással először, akkor Norvégiában magabiztos, 27–21-es ferencvárosi siker született, a hazaiak közül a hatgólos Kristin Venn volt a legeredményesebb, a Fradi részéről a hétszer betaláló holland szélső, Angela Malestein      mondhatta el ezt magáról.

Ha legalább tizenhat gólig jut az FTC a szombat délutáni érdi meccsen (ez szinte borítékolható), megszületik az együttes hétezredik BL-találata. Ezzel elit társaságba lépnek Malesteinék, rajtuk kívül csak három klub volt erre képes.

A Storhamart tavaly a bajnokságban és a kupában is a Vipers Kristiansand múlta felül. A háromszoros BL-győztes csapatnál az eredeti menetrend szerint ebben a fordulóban a győriek vendégeskednének, csakhogy a klub január 13-án csődöt jelentett. Az EHF döntése nyomán a hátralévő meccseiket 10–0-s különbséggel jóváírták a Vipers aktuális ellenfelének. Per Johansson csapata, a címvédő ETO legközelebb jövő vasárnap a Ludwigsburggal találkozik az Audi Arénában. 

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
12. FORDULÓ 
A-CSOPORT
16.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Storhamar HE (norvég), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
8 órája

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.03. 19:30

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49
Ezek is érdekelhetik