Glauser: Azok a legrosszabb meccseim, amelyeket túlgondolkodom

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.04. 12:40
(Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros női kézilabdacsapatának kapusa, Laura Glauser az EHF honlapjának nyilatkozott kézilabdás hitvallásáról.

Glauser saját bevallása szerint némileg véletlenül került a kapuba, és elmondása szerint az ő teljesítménye a csapattársai játékán is múlhat.

De én ezt nem találom frusztrálónak. Tudom, hogy a védők mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb helyzetbe hozzanak a védés szempontjából. Néha azonban ők is hibázhatnak, ahogy én is, ez a sport velejárója.”

A 31 éves kapus elárulta, hogy azért dühíti, ha a csapattársai nem tesznek meg mindent.

Az kiborít, ha védek egy lövést, de a társaim nem figyelnek eléggé, és emiatt az ellenfél szerzi meg a kipattanót.”

Glauser azt is elmondta, ő nem az a típus, aki állandóan szóval tartja a csapattársait. Korábban védett a Metzben, a Győri Audi ETO KC-ban és a CSM Bucuresti-ben is, de elmondása szerint ugyanaz a kapus maradt. És ha két szóban kellene magát jellemeznie?

Robbanékony és ösztönös. Azt hiszem, az ösztön mindig is jelen volt a játékomban. Hiába videózom, tudom, hogy mérkőzés közben ez kevésbé jut eszembe. Persze tanulmányozni kell az ellenfelet, de azok a legrosszabb meccseim, amelyeket túlgondolkodom.

Glauser elmondása szerint akkor teljesít a legjobban, amikor fejben is készen áll a mérkőzésre. 

Amikor kikapcsolom az agyam, és hagyom az ösztönöket dolgozni, akkor jönnek a védések is.”

Ha ki kell emelni egy meccset, amire Glauser szívesen emlékszik vissza, az a 2016-os riói olimpia elődöntője. Ekkor nem ő volt a kezdő, de Olivier Krumbholz szövetségi kapitány beküldte őt az utolsó 15 percre. 

Mintha kiléptem volna a saját testemből. Hét lövésből talán csak két gólt kaptam, és úgy éreztem, semmi rossz nem történhet. Bennem volt egy olyan düh, amitől verhetetlennek éreztem magam. Az ilyen pillanatokat addig kell kihasználni, amíg vannak.”

A francia kapus úgy érzi, teljesen más a személyisége a pályán, mint a magánéletben.

Elég sok mindent megkérdőjelezek magamban, de a pályán ezt elrejtem. Nem vagyunk színésznek, de nem mutathatjuk meg az ellenfélnek, hogy nem vagyunk olyan erősek, mint szeretnénk. A kézilabda fejben is eldőlhet, szerepjátszás nélkül pedig nehéz elhihetni a riválisokkal, hogy erősebb vagy náluk.”

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
4 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
5 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
17 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 13:20

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik