Fodor Csenge a válogatottról: Nehéz volt meghozni ezt a döntést

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 23:04
Fodor Csenge (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, nem lesz ott a magyar női kézilabda-válogatott első 2025-ös összetartásán az elmúlt időszakban a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-ban stabil teljesítményt nyújtó szélső, Fodor Csenge, akivel eredetileg számolt volna Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, ám a Rába-parti klub után most a szélső is reagált a kimaradására.

A bronzéremmel végződő Európa-bajnokság után Golovin Vlagyimir lapunknak arról beszélt, hogy az év eleji névsorban sok változás lesz, ám Fodor Csenge kimaradására külön is kitért.

„Csenge eredetileg kerettag volt, beszéltem vele, először azt mondta, hogy részt vesz az összetartáson, de utána telefonon jelezte, mégsem akar jönni. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, de senkinek sem muszáj válogatottnak lennie, aki nem akar” – fogalmazott a kapitány, akinek szavai után a Győri Audi ETO KC is reagált honlapján.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a válogatottság kérdése kizárólag a sportolók szuverén elhatározásától függ, amelybe a klubnak beleszólási joga nincs. Fodor Csenge jelenleg fontos szerepet tölt be a klub eredményességét illetően. Döntésétől függetlenül teljes mértékben számítunk teljesítményére, és bízunk abban, hogy a közeljövőben lesz még alkalma bizonyítani hazánk válogatott keretében is” – közölték a győriek, akik az ügyet lezártnak tekintették, de most maga az érintett, Fodor Csenge is reagált Instagram-oldalán.

„Szeretnék reagálni a közelmúltban megjelent hírekre a válogatottbeli szereplésem kapcsán.

A nemzeti csapatban szerepelni egy sportoló legnagyobb álma, igazi megtiszteltetés. Hihetetlen öröm volt számomra is, amikor a korosztályos csapatok után a felnőttválogatottban is bemutatkozhattam.

Egyértelmű célom volt, hogy megszilárdítsam a helyem a nemzeti csapatban. De sajnos volt, hogy sérülés hátráltatott ebben, és volt, hogy nem én kaptam bizalmat. Természetesen ezek miatt mindig csalódott voltam, de elfogadtam.

A hosszabb sérülésemet követő felépülés után, és az elmúlt időszakot nézve, több alkalommal is más mellett tette le a szövetségi kapitány a voksát, amelyet szintén elfogadtam. Ezen időszak alatt keményen edzettem, hogy a klubomban tudjak minél jobb teljesítményt nyújtani.

A szövetségi kapitánynak ezt telefonon elmondtam, és megosztottam vele azon okokat, amiért a 2025. márciusi összetartás során klubomat, a Győri Audi ETO KC-t választottam a válogatott helyett. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, hiszen ez nem a válogatottbeli szereplés ellen irányult, hanem a saját mentális és fizikai állapotom megőrzése mellett.

Mindennap azért dolgozok, hogy még jobb legyek, és segíthessem csapatomat.

Hajrá, ETO! Hajrá, magyarok!

A témát részemről lezártnak tekintem” – olvasható Fodor Csenge Instagram-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: marad Szombathelyen a saját nevelésű, magyar válogatott kapitány

Kézilabda
9 órája

Korsós Dorináék elveszítették a bukaresti rangadót a román élvonalban – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.03.26. 22:41

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Második gyermekét várja a Siófok és a Győr korábbi kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.03.26. 16:35

Woth Péter: Hiszek abban, hogy az MTK benn marad

Kézilabda
2025.03.26. 08:50

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2025.03.25. 11:04

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21
Ezek is érdekelhetik