Férfi kézi NB I: a Csurgó videóban jelentette be régi-új vezetőedzőjét – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 16:54
Alem Toszkics visszatér (Fotó: Török Attila)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgó hétfőn délután hivatalos Facebook-oldalán egy videóban jelentette be, hogy ismét Alem Toszkics lett a csapat vezetőedzője.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a csurgóiak legutóbbi vezetőedzőjét, Vladan Maticsot kivásárolta szerződéséből a Vojvodina. A felek már meg is egyeztek egymással, így a nyáron érkezett tréner új csapatnál folytatja a munkát.

Kézilabda
2025.02.16. 18:08

Férfi kézi NB I: szerb csapat vásárolta ki a Csurgó vezetőedzőjét

A nyáron érkező szakember 16 tétmérkőzésen irányította a csurgóiakat, akikkel 4 győzelmet, 5 döntetlent és 7 vereséget ért el.

Sokat nem kellett várni az utód megnevezésére sem. A Csurgó hétfő délután szokatlan módját választotta a hivatalos bejelentésnek, hiszen a közösségi oldalán egy videóban mutatta be az új trénert, de nem ám akárhogy. Az edző kilétére ugyanis csak a videó legvégén derült fény, az előtte lévő másodpercekben még csak a cipője és a lába látszódott a felvételeken. 

A végére azonban lelepleződött a főszereplő, és kiderült, hogy az új tréner nem más, mint Alem Toszkics, aki korábban játékosként (2018–2020) és edzőként (2019–2021) is szolgálta a klubot, s legutóbb Szlovéniában, a Celjénél dolgozott vezetőedzőként.

 

Legfrissebb hírek

A férfi kézilabda NB I-ben az FTC nyerte meg az ETO elleni csatát

Kézilabda
21 órája

Nem kellett megizzadnia, így is hozta a kötelezőt a Veszprém a kézilabda-klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.09.27. 20:24

Kézilabda: négy gólt lőtt a születésnapos Hanusz Egon – körkép

Kézilabda
2025.09.27. 08:32

A Veszprém csoportjában nagyon simán nyert az egyiptomi csapat a kézilabda-klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.09.26. 21:02

Megszerezte első pontjait a PLER a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.26. 19:47

Veszprém helyett inkább hazatér az olimpiai- és világbajnok dán átlövő – hivatalos

Kézilabda
2025.09.26. 12:09

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23
Ezek is érdekelhetik