„Nagyon nagy megtiszteltetés. A kerekesszékes kézilabdában a játékosok kapnak egy pontot a sérülés mértékétől függően egytől négyig. Én kétpontos játékos vagyok, ez viszonylag a súlyos sérült kategóriát jelenti, hiszen a lábaimat nem tudom mozgatni, ami miatt nem tudok például annyira belehajolni a szék hajtásba, vagy lövéskor nem tudok támaszkodni a lábamon. Ezek korlátok, amik miatt támadásban főleg az előkészítő tevékenységből veszem ki a részem a pályán. Azt gondolom, az elmúlt években egyre hasznosabb tagja lettem a klubcsapatomnak és a válogatottnak is, leginkább ennek tudom be azt, hogy én lettem a tavalyi év kerekesszékes kézilabdázója” – fogalmazott Dr. Jancsó Tamás, aki saját tapasztalataiból kiindulva beszélt a sérült emberek társadalmi helyzetéről.
„Nagyon sokszor úgy próbálják a sérült emberek helyzetét, az ép-sérült kapcsolatot bemutatni, mintha ebben csak az épeknek lenne feladata. Szerintem nagyon fontos azonban az is, hogy a sérülteknek is van dolga, legfőképpen a nyitottnak kell lenniük. Például, hogy alapvetően kedvesek legyenek a sérültek is az épekkel, mert az emberek alapvetően visszatükrözik azt, amit mutatnak feléjük. Például sok kerekesszékes panaszkodik például Budapesten a buszsofőrökre, én azonban furcsa módon soha nem szoktam összeveszni velük, amikor segítségre szorulok a felszállásnál. Ha mogorvábbak, akkor is inkább mosolygok rájuk, aztán persze van, hogy ez nem működik, de az esetek többségében pozitív a hatás. Az integráció csak akkor fog igazán működni, ha a sérültek is nyitnak. Nekik is változtatniuk kell, mert a lehetőségek ma Magyarországon alapvetően adottak ahhoz, hogy mi sérültek is teljesen részesei legyünk a társadalomnak. Megvannak a lehetőségek ahhoz, hogy rendes életet éljünk. Azt látom, hogy sokkal jobb a helyzet az akadálymentesítés és az ép emberek hozzáállása terén is, mint 2011-ben, amikor megsérültem” – mondta Jancsó, hozzátéve, hogy ettől még van szükség az ép emberek érzékenyítésére. Az év kerekesszékes kézilabdázójának megválasztott játékos szerint a sport sok sérült embernek célt adhat – így történt ez vele is.
„Nekem például nagy lépés volt a teljes élet felé, amikor gerincsérültként is elkezdtem sportolni. Azon kívül, hogy ad egy célt, olyan fizikai aktivitást is jelent, ami szellemileg és fizikailag is hozzájárul ahhoz, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb legyél. A csapatsportokban ezen kívül ott van a közösséghez tartozás, az egymásért küzdés élménye is, ezért is nagyon jó a kézilabda. De alapvetően mindegy, hogy milyen sport, bármilyen sport iszonyatosan fontos a sérülteknek” – mondta.
A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI.