A Veszprém mellett a Szeged is érdeklődik a vb-ezüstérmes horvát iránt; kivásárolta Sagosent az Aalborg!

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.13. 10:42
Ivan Martinovic (Fotó: Imago Images)
Már nem a Veszprém az egyetlen magyar klub, amely szeretné megszerezni a német Rhein-Neckar Löwen horvát jobbátlövőjét, Ivan Martinovicot. Mindeközben svéd sajtóinformációk szerint a dán Aalborg kivásárolhatja szerződéséből a Kolstad norvég klasszisát, Sander Sagosent. A dán klub azóta hivatalosan is bejelentette a transzfert.

 

A Sport Bild információja szerint a bakonyiak mellett a Szeged is kivetette hálóját a horvát válogatottal vb-döntőig menetelő játékosra, míg Németországban a Flensburg csapna le a 27 éves jobbátlövőre. A már említett forrás szerint a pénzügyi körülmények mellett azért is előnyösek Martinovic számára a magyarországi ajánlatok, mert így gyakrabban láthatná családját, amely Bécsben él. A Rhein-Neckar Löwen Hamburg elleni bajnokija előtt maga Martinovic is megszólalt a pletykákkal kapcsolatban.  

„Érdekes, hogy egyesek többet tudnak nálam a saját jövőmről. (…) Én mindenesetre még nem tudom, mi lesz a jövőben, jelenleg csak a soron következő meccsre koncentrálok” – idézi a játékos szavait a Handball World.


Az Aalborg bejelentette Sagosen megszerzését (Fotó: aalborghaandbold.dk)

SAGOSEN VISSZATÉRT AALBORGBA

Már korábban is lehetett arról olvasni, hogy Sander Sagosen az idény végeztével csapatot vált, ám az Aftonbladet legfrissebb információi szerint a dán Aalborg már most, az idény közepén kivásárolja szerződéséből a norvég klasszist – a hírt a dán Tv2 is megerősítette.

A svéd napilap szerint Sagosen megszerzése Lukas Nilsson sérülése, valamint Miguel Martins doppingügye miatt lett sürgős. A 29 éves irányító korábban 2014 és 2017 között erősítette az Aalborgot.

FRISSÍTÉS, 11.30: AZ AALBORG BEJELENTETTE SAGOSEN ÉRKEZÉSÉT

A dán klub közleménye szerint a 29 éves klasszis négy és fél éves kontraktust írt alá, s már a Dán Kupa hétvégi négyes döntőjében pályára léphet régi-új csapatában. A Bajnokok Ligájában az egyenes kieséses szakaszban lesz bevethető Sagosen, mivel a csoportkörben már pályára lépett a Kolstad színeiben. A norvég klubnál egyébként sajnálják szupersztárjuk elvesztését, ugyanakkor az érte kapott összeg hozzájárul a jövőbeli sportszakmai fejlődésükhöz. Az Aalborgot irányító Simon Dahl viszont természetesen nagyon örült az idény közbeni erősítésnek, főleg hogy Sagosen remekül illeszkedik a játékukba. 

Remélem, hozzá tudom segíteni a klubot a céljai eléréséhez, amelyek alatt nemcsak a dán bajnokság, hanem a Bajnokok Ligája megnyerését is értem, már az elmúlt évben is nagyon közel jártak hozzá” – mondta Sagosen.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Pontot szerzett az újonc Szegeden, és a győzelemtől sem állt messze

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:46

Műteni kell az Aalborg kapusát, legalább hat hetet ki kell hagynia

Kézilabda
2025.08.08. 09:48

A Veszprém új kapusa: Már csak a BL-cím hiányzik, motivált vagyok!

Kézilabda
2025.08.07. 14:38

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:57

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46
Ezek is érdekelhetik