Világbajnok játékosok érkezését is belengette a Mosonmagyaróvár elnöke

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.22. 15:35
Gyurka (balra) és Gáspár a tisztázó beszélgetésen (Fotó: mkcse.hu)
Rövid, ötperces videót tett közzé a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata hivatalos közösségi oldalán, amely a poszt szövege szerint azt ígéri, hogy, a klub elnöke, Gáspár Botond és a múlt vasárnap, fél órával az Európa-liga-mérkőzés előtt távozó Gyurka János közösen „megosztják a hétvégi döntés hátterét” a szurkolókkal.

 

„Egy közösség életében nem mindig mindenben értenek egyet a felek, így volt ez a mosonmagyaróvári klub életében is. Az elnök úrral történt egyeztetés során nem értettünk egyet egy-két dologban, ezért abban állapodtunk meg, hogy a jövőben nem én vezetem a mosonmagyaróvári csapatot” – fogalmazott a távozó Gyurka János, majd átvette a szót Gáspár Botond, a klub elnöke, aki elmondta, az egyet nem értés szigorúan szakmai okokból fakadt, s ez vezetett a szakításhoz.  

„Az elnökség és a klub részéről köszönjük a munkát Gyurka Jánosnak az elmúlt négy és fél évben – kezdte Gáspár. – Sajnos az időzítés nem volt jó, de egy ilyen döntés soha nem jön jókor. A szurkolóktól elnézést kérünk, amiért nem tudtunk időben kommunikálni, de ez egy hirtelen közös döntés volt. Az új vezetőedző személyét illetően hamarosan bejelentésre készülünk, ahogy a jövőbeli keretet is hamarosan nyilvánosságra hozzuk, amelyben több világbajnok játékos is érkezik majd hozzánk. A következő idényben a célunk, hogy az MKC újra dobogós helyen zárjon és ezt is várjuk el megunktól.” 

 

 

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 13:20

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Fizetésképtelenségi eljárást indíthatnak Faluvégi Dorottya német csapata ellen

Kézilabda
2025.07.22. 17:59

Izlandra igazolt Szegedről Rea Barnabás

Kézilabda
2025.07.17. 14:06

Az Esztergom svájci vagy szerb ellenféllel csap össze az Európa-ligában, a Mosonmagyaróvár görög riválist kapott

Kézilabda
2025.07.15. 12:28

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
2025.07.12. 18:44

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.09. 20:51

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.09. 18:54
Ezek is érdekelhetik