Női kézi NB I: többhetes kihagyás vár a győriek csapatkapitányára – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.13. 18:26
Kari Brattset az Odense elleni BL-meccsen szenvedett sérülést (Fotó: gyorietokc.hu)
Többhetes kihagyás vár a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC norvég válogatott beállójára, Kari Brattset Daléra, aki az Bajnokok Ligája 9. fordulójában, az Odense vendégeként 34–32-re megnyert mérkőzésen szenvedett térdsérülést – közölte hétfőn az ETO hivatalos honlapján.

Brattset a második félidő hajrájának kezdetén, egy győri támadás során két védő szorításában ütközött csapattársával. Ezt követően a földre került, és a jobb térdét fájlalta. Bár a pályát saját lábán hagyta el, később már csak a kispadról követte az eseményeket egy tömlővel a térdén.

„Pár hetes rehabilitáció, regenerációs és gyógyszeres kezelés vár rá, várhatóan négy-hat hét múlva térhet vissza a későbbi kontroll MR eredményétől függően” – mondta el a győriek honlapjának dr. Balogh Péter főorvos. Hozzátette: a hétfői MR-vizsgálat a lábszárcsont ízületi felszínének, valamint a holdasporcnak a zúzódását igazolta.

A győriek tájékoztatása szerint Brattset már hétfőn megkezdte a fizikoterápiát és a gyógytornát.

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
18 órája

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
Tegnap, 11:48

Tusványos 2025: A belső motiváció a legfontosabb – Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2025.07.24. 15:37

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Magyar állampolgárságot kapott az Esztergom újonnan igazolt kézilabdázója

Kézilabda
2025.07.23. 15:56

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik