Női kézilabda: a Kohász Szombathelyről, a DAC Fehérvárról és a Bundesligából erősített

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.26. 16:20
Djurdjina Malovics Dunaújvárosba igazolt (Fotó: Szombathelyi Női Kézilabda/Fb)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosi Kohászban folytatja pályafutását a Szombathelyről megszerzett montenegrói jobbátlövő, Djurdjina Malovics. A HC DAC az Alba Fehérvártól szerezte meg Orbán Laurát és a német Metzingentől Woth Viktóriát.

A Dunaújváros ismertette, Malovics a Danilovgradnál kezdett kézilabdázni, majd 2015-ben lett a hazája élcsapatának, a Buducsnoszt Podgorica játékosa, ahonnan 2018-ban igazolt az FTC-hez, de kényes sérülés miatt 2019-ben az MTK-hoz került kölcsönbe, majd a 2020–2021-es idényre Lengyelországba igazolt az MKS Lublinhoz. A jobbátlövő a lengyelektől egy évvel később távozott és lett a francia Toulon játékosa, ahonnan Szombathelyre szerződött, onnan került most Dunaújvárosba.

A szlovák mellett a cseh-szlovák Mol Extraligában is érdekelt HC DAC női kézilabdázói is megerősítették keretüket: az Alba Fehérvártól érkezett az idény végéig szóló kölcsönszerződéssel Dunaszerdahelyre a 20 éves kapus, Orbán Laura, a német élvonalbeli Metzingentől pedig a 22 éves magyar átlövő, Woth Viktória.

Mint ismert, néhány héttel ezelőtt csődöt jelentett a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes norvég Vipers Kristiansand, melynek játékosai szabadon igazolhatóvá váltak. Most a skandinávok két játékosa is megtalálta új klubját, ugyanis a román első osztályban érdekelt, Kácsor Grétát is alkalmazó CS Gloria Bistrita még az FTC elleni szombati Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt jelentette be, hogy a spanyol balátlövő, Paula Arcos a csapathoz igazolt, majd a beszterceiek a zöld-fehérek elleni találkozó után ismertették, hogy a holland irányító, Larissa Nüsser is a csapatnál folytatja pályafutását.

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
1 órája

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
14 órája

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
18 órája

Gódorné Nagy Marianna szerint Győrben még nem tudták pótolni Oftedalt

Kézilabda
20 órája

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hat új igazolással vág neki a következő idénynek a bronzérmes esztergomi női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.05.27. 11:16
Ezek is érdekelhetik