Miért mennek csődbe sikeres női kézicsapatok?

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.01.16. 10:16
Ősszel még bizakodtak a norvég Vipersnél, azonban január közepén a klub visszalépett (Fotó: Vipers Kristiansand)
A norvég Vipers és a román Gloria Buzau év eleji visszalépését követően Szabados Gábor sportközgazdász a Nemzeti Sportnak elmondta, mi vezethet a krízishelyzethez és hogyan lehet ebből kilábalni.

Szombaton még Podgoricában játszott a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában a sorozatot korábban háromszor is megnyerő norvég Vipers, hétfőn viszont arról adtak tájékoztatást, hogy beszüntetik a klub működtetését. Nemrég a román élvonalban 11. helyen álló, két magyar játékost, a válogatott Papp Nikolettát és Pál Tamarát foglalkoztató Gloria Buzau is visszalépett a küzdelmektől, a tulajdonos önkormányzat ugyanis nem volt elégedett az eredményekkel.

A bodzavásári klub 2021-ben Román Kupát és Szuperkupát nyert, három alkalommal a nemzetközi porondon is megmérette magát. Papp Nikolettáéknál előzetesen semmi nem utalt a visszalépésre, a Vipers helyzete viszont hónapok óta bizonytalannak tűnt, októberben már majdnem csődöt jelentett, de akkor még a klubelnök arról beszélt, hogy megmenekültek.

„Amikor először felszínre kerültek a problémák, egyértelmű volt, hogy ebből nem lesz kilábalás – mondta a Nemzeti Sportnak Szabados Gábor, sportközgazdász. – Ilyenkor egy krízismegoldáson mindig keresztül kell esnie a gazdasági szervezetnek, ez lehet a teljes csőd és újraindulás alacsonyabb osztályból, vagy a profi ágazat leépítése, esetleg a költségek jelentős lefaragása.”

Utóbbi úgy is történhet, hogy elküldik a nagy fizetésű játékosokat, helyettük fiatalokkal szerepelnek a továbbiakban, vagy úgy, hogy a kiesést kockáztatják. Szabados szerint az, hogy mostanában ennyi eset történik a kézilabdában – a Buducsnoszt is anyagi nehézségekkel küzd, a norvég Larvik hat éve dőlt be, hazai példának meg ott van pedig a Siófok és az Érd – nem a sportág sajátossága.

„Ha azt nézzük, hogy az európai sportpiacon melyik sportágban mennyi pénz mozog, akkor azt látjuk, hogy a labdarúgás kimagaslik, de mögötte a kézilabda és kosárlabda viszonylag közel áll egymáshoz. Ha valaki csapatsportba fektetne, a futball sokaknak elérhetetlen, a kézilabda viszont annyival lejjebb van anyagilag, hogy helyi szinten jelentős befektetők fel tudnak építeni egy nemzetközi léptékkel is mérhető csapatot. Így viszont a kockázat is nagyobb, ha velük történik valami, az a klubnak is problémát okozhat.”

Szabados szerint a legfontosabb kérdés, hogy az egyesület ki tud-e termelni annyi pénzt, amennyibe a csapat működtetése kerül.

„Két hibát követhet el a vezetőség: túlbecsüli a bevételeket és alábecsüli a költségeket, majd amikor szembejön a valóság, a kettő között tátong egy nagy rés… Ugyan nem kézilabdában, de láttam olyat is, hogy rég véget ért az idény, de a klub csak akkor számolta el, hogy mennyi pénzt is költött.”

A Vipers szurkolóinak némi reményt jelenthet a korábbi rivális Larvik példája. A 2011-ben BL-győztes együttes 2019-ben nem kapta meg a licencet, ám a másodosztályból idén már az Európa-liga főtáblájára jutott.

Legfrissebb hírek

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
15 órája

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
2025.07.07. 12:07

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Pődör Rebeka: Bármikor elcserélném a gólkirályi címemet az ötödik helyért

Kézilabda
2025.07.04. 11:03

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49

Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

Kézilabda
2025.07.02. 10:37

Súlyosan megsérült Farkas Johanna kézilabdázó válla

Kézilabda
2025.06.30. 16:31
Ezek is érdekelhetik