A teljes kezdősorukat nélkülöző óváriak – akiknél a felnőttcsapat hét játékosa mellett utánpótláskorú kézisek léptek pályára – az első félidőben nagy csatát vívtak a tabella utolsó helyén álló hazaiakkal, az MTK öt góllal is vezetett, aztán a szünet után a vendégek bedarálták ellenfelüket.
Mint ismert, a szövetség csütörtökön súlyos büntetést rótt ki a Mosonmagyaróvár kézilabdázóira és edzőire a DVSC elleni, novemberi bajnoki mérkőzésen történt demonstrációjuk miatt.
A döntés értelmében Albek Anna, Falusi-Udvardi Laura, Faragó Luca, Caroline Martins, Stranigg Zsófia, Tóth Eszter és Tóth Gabriella február 10-ig szóló eltiltást kapott – egyikük sem léphetett pályára már az MTK ellen sem, továbbá nem lehetett ott a csapattal a szintén február 10-ig eltiltott Gyurka János vezetőedző, valamint Stranigg Ferenc edző sem.
NŐI KÉZILABDA NB I
12. FORDULÓ, csütörtöki mérkőzés
MTK BUDAPEST–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 26–30 (14–15)
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 300 néző. V: Dáné, Marton Zs.
MTK: Christe – Dávid-Azari 4, KEKEZOVITY 4, Dakos 4 (3), Ferenczy F. 2, POCZETNYIK L. 7, Tóth M. Csere: SZŐKE SZ. (kapus), Lapos, Andróczki, Hadnagy 2, Bouti, Bujdosó-Gerháth 1, Fekete B. 2. Edző: Kekezovity Marinko
MOSONMAGYARÓVÁR: HALTER – MOLNÁR D. 5, Wolfs 4, VARGA EMÍLIA 5 (2), IVANCOK-SOLTIC 5, KUKELY A. 5, MAGYAR F. 6. Csere: Horváth M. Megbízott edző: Farkas Veronika
Az eredmény alakulása. 9. perc: 6–3. 13. p.: 9–4. 20. p.: 11–12. 26. p.: 13–15. 35. p.: 15–19. 45. p.: 21–23. 52. p.: 23–27
Kiállítások: 18, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/2
MESTERMÉRLEG
Kekezovity Marinko: – Nehéz okosat mondani ilyen játék után, a játékvezetésről nem akarok beszélni, bár aránytalan volt a kiállítások száma. Nagyon csalódott vagyok.
Farkas Veronika: – Köszönöm a játékosoknak, hogy így küzdöttek, csapatként nyertek. Ezúttal azok kaptak lehetőséget, akik eddig keveset szerepeltek. Büszke vagyok rájuk, örülök a végeredménynek.
Tudósított: IHÁSZ ISTVÁN
A FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSE
Január 7.
Győr–Fehérvár 34–23
Január 8.
FTC–Vác 42–32
Január 11.
Szombathely–Budaörs
Esztergom–Békéscsaba
Vasas–DKKA
DVSC–Kisvárda
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. FTC | 12 | 11 | 1 | – | 405–287 | +118 | 23 |
2. Győr | 12 | 11 | – | 1 | 429–276 | +153 | 22 |
3. Esztergom | 11 | 9 | – | 2 | 335–313 | +22 | 18 |
4. Debrecen | 11 | 7 | 2 | 2 | 361–293 | +68 | 16 |
5. Szombathely | 11 | 5 | 2 | 4 | 307–330 | –23 | 12 |
6. Mosonmagyaróvár | 12 | 5 | – | 7 | 350–358 | –8 | 10 |
7. Vác | 12 | 5 | – | 7 | 350–373 | –23 | 10 |
8. Kisvárda | 11 | 5 | – | 6 | 279–306 | –27 | 10 |
9. Vasas | 11 | 4 | 1 | 6 | 305–355 | –50 | 9 |
10. Budaörs | 11 | 3 | 2 | 6 | 297–345 | –48 | 8 |
11. Fehérvár | 12 | 3 | 1 | 8 | 319–337 | –18 | 7 |
12. Békéscsaba | 11 | 3 | 1 | 7 | 308–350 | –42 | 7 |
13. Dunaújváros | 11 | 3 | – | 8 | 317–369 | –52 | 6 |
14. MTK | 12 | 1 | – | 11 | 317–387 | –70 | 2 |