Több szempontból is kulcsfontosságú mérkőzés várt vasárnap délután Odensében a Győrre a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A címvédő ETO tavaly októberben ritkán látott nagy pofonba (28–35) szaladt bele a dánok ellen hazai pályán, így joggal fűthette a visszavágás vágya. Nem véletlenül fogalmazott úgy a klubhonlapon előzetesen Per Johansson, a győriek svéd edzője, hogy „nem szabad elfelejtenünk, mi történt ellenük legutóbb Győrben és hogyan győztek le minket, úgyhogy ez egy nagy lehetőség a visszavágásra”. Az elmúlt hétvégén az ETO ráadásul simán elbukta a nagy rivális FTC elleni idegenbeli NB I-es csúcsmeccset, tehát egy BL-rangadós siker mentálisan és lelkileg is jót tehetett Győri-Lukács Viktóriáéknak, miközben tudhatták: ha megszerzik az egyik közvetlen BL-rivális csarnokában a roppant fontos két pontot, akkor az automatikus negyeddöntőbe jutást érő első két hely megszerzése felé is óriási lépést tesznek.
A gyermekáldás előtt álló norvég Veronica Kristiansen és a térdsérülésből lábadozó svéd beálló, Anna Lagerquist mellett kézproblémák miatt a norvég balátlövő, Kristine Breistöl is hiányzott a vendégeknél. Irányítóban a dán Kristina Jörgensen kezdett, a több tucatnyi magyar drukker hangjától pedig már az első percektől zengett az aréna. Mindkét csapat jó tempóban, koncentráltan, hatékonyan és pontosan játszott támadásban, jó színvonalú támadásokat vezetett, a védekezés azonban mindkét oldalon döcögött, jól éltek a kínálkozó lehetőségekkel a támadók, a kapusok csak ritkán tudtak közbeavatkozni. A győriek kiválóan találták meg a hazai falban Kari Brattset Dalét, a világklasszis norvég beálló parádésan teljesített, tizenhét perc elteltével hat lövésből öt gólnál járt. Brattset mellett a holland jobbátlövő, Dione Housheer is értékes találatokkal lendített egyet-egyet az ETO szekerén. Háromgólos előnnyel vágott neki az utolsó öt percnek a Johansson-csapat, amely szünetig meg is tartotta ezt a vezetést.
A második játékrész elején kettőt gyorsan ledolgozott a hátrányából az Odense, amely a saját kapuja előtt láthatóan már sokkal jobban figyelt Brattsetre. Nem jött jól magyar szempontból, hogy beszállását követően nem sokkal Győri-Lukácsot videózás után piros lappal kiállították a játékvezetők, mert úgy ítélték meg, hogy fejen ütötte a befutó Mie Höjlundot. Húsz perccel a vége előtt kiegyenlítettek a hazaiak (23–23), majd az 50. perc elején újabb ijesztő pillanat történt: Brattset védekezés közben fájdalmasan terült el a földön, majd ápolás után a jobb térdét fájlalva sántikált le a pályáról. A több jó egyéni teljesítményt felmutató, a hajrában 6–2-es sorozatot futó, okosan és éretten kézilabdázó ETO-t ez nem törte meg: támadásban és védekezésben is önfeláldozóan és nagy szívvel küzdött, Jörgensen, Housheer és Estelle Nze Minko kiváló teljesítménnyel repítette előre a rendkívül értékes győzelem felé, amely nagyon sokat érhet a csoportelsőségért vívott harcban.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 9. FORDULÓ
B-CSOPORT
ODENSE HB (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC 32–34 (15–18)
Odense, 2236 néző. V: Merisi, Pepe (olaszok)
ODENSE: Ten Holte – AAGOT 12 (6), T. Rushfeldt Deila 6, Tchaptchet, AARDAHL 4, HÖJLUND 5, Halilcevic. Csere: A. Jörgensen (kapus), Hagesö 1, Burgaard 1, Van der Vliet, Grundtvig 3, Aune. Edző: Ole Gjekstad
GYŐR: Sako – Hovden 3, HOUSHEER 8 (3), K. JÖRGENSEN 5, BRATTSET DALE 5, NZE MINKO 6, Van Wetering 2. Csere: Sandra Toft (kapus), Dulfer, Blohm 1, Rju Un Hi 2, De Paula, Fodor Cs. 2, Győri-Lukács. Edző: Per Johansson
Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–3. 9. p.: 5–6. 14. p.: 9–9. 18. p.: 11–13. 21. p.: 12–15. 23. p.: 14–15. 35. p.: 18–20. 41. p.: 23–23. 46. p.: 26–26. 50. p.: 26–29. 56. p.: 28–33.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ole Gjekstad: – Különösen támadásban teljesített erősen a Győr, nehéz volt ezzel szemben védekezni. Támadásban sok jó lehetőséget kialakítottunk, megvoltak az esélyeink, jól játszottunk elöl, de a védekezésünkön javítani kell. Összességében a rivális jobb volt ezúttal, megérdemelten nyert.
Per Johansson: – Speciális helyzetben voltunk az FTC elleni bajnoki vereség után és rendkívül elégedett vagyok a győzelem miatt. Élesek voltunk és jól teljesített a védelem, nagyon fontos, hogy megszereztük ezt a kritikus két pontot. Kristina Jörgensen vezérletével jó akciókat vezettünk, aki végig nyugodtan és hatékonyan játszott.
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. GYŐR | 9 | 7 | 1 | 1 | 265–243 | +22 | 15 |
2. Esbjerg | 9 | 6 | 1 | 2 | 285–255 | +30 | 13 |
3. Brest | 9 | 6 | – | 3 | 301–268 | +33 | 12 |
4. Odense | 9 | 6 | – | 3 | 286–271 | +15 | 12 |
5. Vipers | 9 | 3 | 1 | 5 | 245–246 | –1 | 7 |
6. Ludwigsburg | 9 | 3 | 1 | 5 | 264–271 | –7 | 7 |
7. Buducsnoszt | 9 | 1 | 1 | 7 | 217–262 | –45 | 3 |
8. Rapid Bucuresti | 9 | 1 | 1 | 7 | 244–291 | –47 | 3 |
PERCRŐL PERCRE