Egy magyarországi látogatás győzte meg Jensent a Ferencvárosba szerződéséről

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.01.14. 15:27
Jesper Jensennek tetszik az FTC klubmodellje (Fotó: Török Attila)
A nyártól Jesper Jensen tölti be az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzői pozícióját. A hároméves szerződést kötő dán szakember elismerően beszélt Budapestről, a zöld-fehérek klubmodelljéről, valamint megosztotta, már régóta kapcsolatban áll az FTC-vel.

Mint ismert, a Ferencváros az edző kérésére nem hosszabbította meg Allan Heine nyáron lejáró szerződését. A vezetőedzői pozíciót a nyártól a dán női válogatottat otthagyó Jesper Jensen veszi át. Valójában évek óta megvolt az az érzésem, hogy ha egyszer Dánián kívül vállalok munkát, akkor az FTC és Budapest nagyszerű hely lehet erre, úgyhogy izgatott voltam a megkeresés hallatán” – nyilatkozta Jensen a bejelentést követően a fradi.hu-nak.

A dán válogatottat öt év után maga mögött hagyó Jensen a dán TV2 Sportnak is interjút adott. „Hosszú évek óta van egy laza kapcsolat. Amikor megkerestek, nagyon izgalmasan hangzott. Először elutasítottam őket, aztán egy magyarországi látogatás után egyre intenzívebb lett az érdeklődés” – árulta el Jensen, hozzátéve, hogy az említett látogatás pont abban az időszakban volt, amikor a dán edző kezdte úgy érezni, nem válogatottnál szeretne dolgozni. 

Jensen a Ferencvárosról elmondta, mindig is érdekesnek találta az FTC szervezeti felépülését. „Mindig is lenyűgözőnek találtam, hogy több sportágban is érdekeltek, Budapest egy nagy, menő város. Úgy érzem, ez a megfelelő hely arra, hogy újra bekapcsolódjak a klubéletbe.” Jensen elmondta, a csapat fő célja a Bajnokok Ligája megnyerése, de emellett van egy személyes motivációja is. „A legjobbat akarom nyújtani nekik. Sok klubot és szövetséget nagyon érdekelnek az eredmények. Én most egy kicsit általánosabban fogalmazom meg az elvárásaimat. Szeretnék valamit kapni, majd jobbá tenni – ez a folyamat gyakran az eredményekkel párosul.”

Az FTC a dán TV 2 Sport információi szerint hároméves szerződést kötött Jensennel.

Allan Heine az Instagram-oldalán sok sikert kívánt utódjának.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
15 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
17 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik