A horvátok a szurkolóiktól kapott erő segítségével akarják megtörni a mieinket

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2025.01.27. 08:49
A horvát szurkolók óriási erőt adnak a válogatottjuknak (Fotó: Szabó Miklós)
Bejutott a horvát férfi kézilabda-válogatott a vb negyeddöntőjébe, ahol a mieinkkel találkozik kedden a Zágráb Arénában. A szlovénok legyőzése után a horvát játékosok arról beszéltek, mekkora erőt ad nekik a szurkolóik támogatása.

Marin Sipic – akit kissé meglepett, hogy őt választották a szlovénok elleni meccs legjobbjának – a magyarok elleni negyeddöntővel kapcsolatban arról beszélt a világbajnokságot közvetítő horvát RTL kamerái előtt, hogy a legfontosabb most az, hogy a mérkőzésig teljesen kipihenjék magukat, és frissen tudjanak kedden pályára lépni. 

Filip Glavas is bizakodóan tekint a negyeddöntő elé, úgy fogalmazott, a szurkolótáboruk támogatásával bármire képesek, a telt házas Zágráb Arénában a határ a csillagos ég. Ahogy mondta, a szlovénok ellen is a közönség segítette őket a győzelemhez, hiszen amikor a legnagyobb szükség volt rájuk – 0–5-el kezdtek –, akkor kapták tőlük a legnagyobb biztatást. 

„Ami eddig történt, azt le kell zárnunk, tiszta fejjel kell készülnünk a magyarok ellen. Bár az, hogy bejutottunk a negyeddöntőbe már siker számunkra, hiszen az elmúlt három világversenyen ez nem jött össze, azonban nem lehet úrrá rajtunk az eufória. Pedig néhányunk szemében még könnyeket is láttam, köztük Dumagoj Duvnaknak is. Mindent megtettünk, hogy ne ez legyen az utolsó meccse a csapatunk vezérének.”

Az izlandiak és a szlovénok ellen is kiválóan védő Dominik Kuzmanovicot még fél órával a lefújást követően is éltették a horvátok. 

„Leírhatatlan érzés, erről álmodoztam, rengetegszer elképzeltem, milyen lehet hazai közönség előtt játszani, s most nincsenek rá szavaim. Mostantól már csakis a magyarok elleni negyeddöntőre koncentrálunk, kielemezzük a játékukat, megnézzük, mik a gyenge pontjaik, de sokat fog számítani, hogy melyik csapat tud frissebben pályára lépni. Abban azonban biztos vagyok, hogy sokkal jobban fogunk kezdeni, mint a szlovénok ellen.”

Kézilabda
2025.01.26. 22:08

A szlovénokat legyőző Horvátország lesz a mieink negyeddöntős ellenfele kedden 18 órakor a kézi-vb-n

Egyiptom végzett a csoport második helyén, Izland pedig búcsúzott a tornától.

 

A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA
Január 28., kedd (Zágráb)
18.00: Horvátország–MAGYARORSZÁG
21.00: Franciaország–Egyiptom
Január 29., szerda (Oslo)
17.30: Dánia–Brazília
20.30: Portugália–Németország

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Svédországtól a Kincsem Parkban a magyar amerikaifutball-válogatott

Amerikai sportok
22 órája

Imre Bence: Még az Eb előtt szeretném a jövőmmel kapcsolatos kérdéseket lezárni

Kézilabda
Tegnap, 11:36

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.10.24. 19:52

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
2025.10.24. 19:37

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31

Ezüstéremmel zárták a magyarok a Socca Women’s Aegean Cupot Krétán

Minden más foci
2025.10.23. 11:59

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
2025.10.22. 12:44

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42
Ezek is érdekelhetik