A hollandok mindaddig élvezték a balkáni hangulatot, amíg nem dobálták meg őket a pályán

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Varasd
Vágólapra másolva!
2025.01.18. 08:55
Nem éppen kézilabdapályára illő jelenetek zajlottak a varasdi arénában, miután a hollandok ötgólos győzelmet arattak az északmacedónok felett a világbajnokságon. A vereséget a Kiril Lazarov csapatának hazai pályát teremtő szurkolók nem tudták elviselni, szitkozódni és dobálózni kezdtek, amiért a hollandok kénytelenek voltak lemenekülni a pályáról. Erről Dani Baijens és Kay Smits beszélt az NSO Tv-nek.

„Hangosak, van egy sajátos szurkolói stílusuk, amit meg kell szokni, szegény Palasics Kristóf tudna mesélni arról, hogyan köpködték, locsolták vízzel, sörrel, pénzérmével dobálták a második félidőben, előttük védeni minden volt, csak nem kellemes” – ezt Lékai Máté mondta a Nemzeti Sportnak az északmacedónok elleni mérkőzést követően, s két nappal később a hollandok is átélhették azt, amit a mieink – ráadásul a 37–32-es győzelmük után nekik konkrétan le kellett menekülniük a pályáról, miután mindenféle dolog repült feléjük a lelátóról. 

„Jó volt ilyen hangulatban játszani, a balkáni csapatok ellen mindig élmény pályára lépni, elképesztő, hogy milyen fanatikusak a szurkolóik. Azt gondolom, hogy ez mindaddig rendben volt ma is, amíg nem kezdtek el tárgyakat dobálni felénk. Ami a meccs után történt, arról jobb is, ha nem beszélünk” – mondta az NSO Tv-nek Dani Baijens, a hollandok irányító-átlövője. 

Hogy Kay Smits megengedőbb vagy szigorúbb véleménnyel van-e az esetről, az videónkból kiderül!

Az pedig a következő napok kérdése, hogy az IHF kívánja-e szankcionálni az északmacedón szurkolók viselkedését. 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
15 órája

Kézilabda: Décsi Gábor 23-szor védett a spanyol élvonalban – körkép

Kézilabda
2025.05.25. 20:27

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

Michael van Gerwen válik, váratlanul lemondta a szereplést a holland bajnokságban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:52

„Halálos csend lett a csarnokban” – a bajnoki döntő közben lett rosszul a Kolstad kézilabdaedzője

Kézilabda
2025.05.21. 22:33

Férfi kézilabda: a nyártól magyar kapuspárossal állhat fel a Melsungen

Kézilabda
2025.05.21. 09:24

Jövő pénteken kezdődik a döntő a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.20. 16:01

Tomori Győző: Most végre mi éltünk a lehetőséggel

Kézilabda
2025.05.20. 14:09
Ezek is érdekelhetik