Mestermérleg: a Fradinak nyártól új edzője lesz, keresik Gyurka János utódját a női kézilabda NB I-ben

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.01.24. 09:46
Gyurka János tavaly bronzérmes lett a mosonmagyaróváriakkal, idén a bajnokság felénél távozott (Fotó: Török Attila)
A rajt előtt és menet közben is három-három klub váltott edzőt a női kézilabda NB I-ben, Győrben és Debrecenben viszont elégedettek a vezetők, Per Johanssonnal és Szilágyi Zoltánnal is hosszabbítottak.

Zajlik az élet a női kézilabda NB I-ben, a meccsek árnyékában már javában dolgoznak a jövő évi keretek kialakításán a klubok. A bajnokság felénél kezd körvonalazódni, hogy az első helyért a címvédő Ferencváros és a Győri ETO küzdhet – ebben nincs meglepetés. Abban azonban igen, hogy a harmadik helyen az újonc esztergomiak állnak, a negyedik debreceniek mögött a másik feljutó Szombathely készül bravúrra. Az utolsó helyen szerénykedő MTK-tól nagy feltámadás kellene, a 13. dunaújvárosiak és a 8. váciak között csupán négy pont a különbség. Szép feladat vár tehát a vezetőedzőkre a hátralévő 13-14 mérkőzésen.

HÁRMAN VÁLTOTTAK A NYÁRON

Két Fejér vármegyei csapatnál is új edzőt neveztek ki 2024 nyarán. Az előző idényben 8. helyen végző dunaújvárosiaknál a menet közben beugró Paic Róbert és Virág Roland kettőst a veszprémieknél korábban Momir Ilicset segítő Gulyás Péter váltotta. Tizenkét forduló elteltével Gulyással hat pontot gyűjtöttek az újvárosiak, jelenleg a kieső, 13. helyen állnak. Egy ponttal többet szerzett – de egy meccsel többet is játszott az Alba Fehérvár, a székesfehérváriakat Szuzana Lazovics vezeti. A játékosként olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok montenegrói szakember az NB I rajta előtt néhány nappal álláshalmozó lett, kinevezték hazája női szövetségi kapitányának.

Az NB I-be bajnokként feljutó szombathelyiek nyári tervei között nem szerepelt az edzőváltás, azonban az ügyvezető, Pődör Zoltán szerint történt egy olyan váratlan esemény, amelyre nem tudott másképp reagálni. Vida Gergő utódja a dán Bo Rudgaard Olsen lett, akivel villámrajtot vettek a vasiak, a 13 forduló alatt megszerzett 14 pontjuknak köszönhetően az ötödik helyen állnak. Ha ezt meg tudják őrizni, nemzetközi kupaszereplésre készülhetnek, amivel messze túlszárnyalnák a várakozást.

HÁROM PLUSZ EGY CSERE MENET KÖZBEN

Az idény kezdete után először Vácon döntöttek úgy, hogy edzőt cserélnek. Herbert Gáborral előbb a 6., tavaly az 5. helyen végzett a több magyar válogatottat is foglalkoztató csapat. Az Európa-liga főtáblájáért zajló párharcra már Horváth Rolanddal készültek fel Csíkos Lucáék, a Thüringer HC dolgát azonban nem tudták megnehezíteni, oda-vissza magabiztos sikert arattak a németek. Horváthék jó hajrával még odaérhetnek az ötödik pozícióba.

Az előző idény egyik meglepetéscsapata az MTK volt, a fővárosi kék-fehérek Vágó Attila vezetésével hatodikok lettek. A tréner jelezte, hogy nehéz idény vár rájuk, jelentősen átalakult a keret. Igaza lett, a naptári év végéig csupán két pontot gyűjtött az együttes, a vezetőség a váltás mellett döntött. A beugró Kekezovity Marinko utódja Woth Péter lett, aki korábban kupagyőzelemre vezette a német TuS Metzingent. Woth szombaton, a békéscsabaiak elleni idegenbeli találkozón mutatkozik be, létfontosságú a győzelem a sereghajtónak.

A klubtörténelmi bronzérem után a több alapemberét is elveszítő mosonmagyaróváriaknál Gyurka Jánosra várt a feladat, hogy beépítse az érkezőket. A döcögős rajt után rendkívüli szurkolói ankétot tartottak, ám a krízist nem sikerült kezelni, sőt novemberben előbb a klub elnöke, majd az őt követő utód is lemondott, miközben a játékosok és az edzők a DVSC ellen a pályán demonstráltak, amiért súlyos büntetést kaptak. A január elején egy hónapra eltiltott Gyurka a nemzetközi kupában leülhetett a kispadra, de az első hazai mérkőzésük előtt fél órával (!) menesztették. A végleges utódról később születik döntés.

A címvédő Ferencvárosnál dolgozó Allan Heine már 2024 novemberében meghozta a döntést, a szakembernek hiányzik a családja, ezért az idény végén elhagyja a zöld-fehéreket. A Fradi nagy nevet igazolt, a szintén dán Jesper Jensen veszi át az irányítást. Jensen az Esbjerggel bajnok és BL-bronzérmes, Dániával olimpiai és vb-harmadik, valamint Eb-ezüstérmes volt.

ÉL A BIZALOM

Az aranyra éhes győrieknél a vezetők elégedettek Per Johanssonnal, a tavaly tavasszal kinevezett svéd szakemberrel 2027 nyaráig hosszabbítottak nemrég. Habár a Fraditól kikaptak a Népligetben, a bajnoki címre minden esélyük megvan, ha megnyerik a hátralévő mérkőzéseiket, köztük a már most telt házas, FTC elleni rangadót május 10-én.

A női kézilabda-válogatottnál Golovin Vlagyimirt segítő Szilágyi Zoltánra is számítanak Debrecenben, 2027-ig hosszabbítottak vele még tavaly novemberben. A Vasasnál dolgozó Konkoly Csaba és a kisvárdai Józsa Krisztián is élvezi a bizalmat, mindketten új szerződést írtak alá klubjukkal.

A korábbi ferencvárosi sikeredzőt, Elek Gábort 2023 nyarán nevezték ki az akkor másodosztályú esztergomiak szakmai igazgatójának. Elekék a szombathelyiek mögött jutottak fel, az élvonalban parádéznak, tizenkét forduló alatt csupán a Győr és a Ferencváros tudta őket legyőzni, így most a harmadik helyen állnak. Szintén 2023 nyarán mutatkozott be a délvidéki Rác Sándor, aki tavaly benn tartotta a békéscsabaiakat. Az Előrére idén is nagy harc vár tavasszal, ahogyan a budaörsiekre is, a két csapat között két hely és egy pont a különbség, de Buday Dánielék egy meccsel többet játszottak. Elkélhet tehát a válogatott szélső, Szöllősi-Schatzl Nadine segítsége, hogy ne lefelé, hanem felfelé kelljen nézegetniük a közeljövőben a budaörsieknek.
 

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. FTC13121437–308+12925
2. Győr13121470–302+16824
3. Esztergom12102370–340+3020
4. Debrecen12822396–316+8018
5. Szombathely13625366–391–2514
6. Mosonmagyaróvár1367383–388–512
7. Vasas12516336–385–4911
8. Vác1257350–373–2310
9. Kisvárda1257302–341–3910
10. Budaörs13328351–415–648
11. Fehérvár13319340–369–297
12. Békéscsaba12318335–385–507
13. Dunaújváros1239347–400–536
14. MTK12111317–387–702

 

 

Legfrissebb hírek

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
6 órája

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
10 órája

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
16 órája

Kézilabda: montenegrói válogatott játékost szerződtetett a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.04.16. 11:20

Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.04.11. 10:26

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Ha nem javul a felesége állapota, mégsem jön a Ferencvároshoz Jesper Jensen

Kézilabda
2025.04.07. 20:10
Ezek is érdekelhetik