Linn Blohm 2021 nyarán érkezett Győrbe, s immár második alkalommal hosszabbítja meg kontraktusát az ETO-val – közölte a klub a honlapján csütörtökön.
„Linn igazi északi játékos, aki nem ismer lehetetlent, utolsó pillanatig küzd, harcol a pályán. Ez a mentalitása találkozik a tökéletességre való törekvéssel, ami a legmagasabb szintre emeli őt. Évek óta a legszűkebb elit tagja a posztján. Mindenképpen hosszabbítani szerettünk volna, mert úgy véljük, hogy az ETO-család értékeit méltóképpen képviseli, és teljesítménye hozzájárul a sikereinkhez. Kettő plusz egy éves kontraktust írtunk alá, örülök, hogy közösen dolgozunk a jövőben is a klubban” – nyilatkozta Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.
„Nagyon jól ezrem magam a csapatban, nem volt kérdés, hogy maradni szeretnék. Átbeszéltük a lehetőségeket, és örülök, hogy meg tudtunk egyezni. Szeretem, ha nyugodt körülmények között lehetek, és Győrben szerencsére csak a kézilabdára kell koncentrálni. Nagy öröm volt a nyáron, hogy a hőn áhított Bajnokok Ligája-győzelem összejött, de ettől messze nem lettünk jóllakottak, sőt! Még inkább akarjuk a sikert, és egy sportoló számára egy ilyen közeg igazán inspiráló. Boldogan írtam alá a szerződést, és büszkén viselem tovább az ETO-mezt a jövőben is” – mondta Linn Blohm.
A 32 éves svéd beálló eddig 144 alkalommal húzta magára a Győri Audi ETO KC zöld-fehér szerelését, és 455 alkalommal volt eredményes. A klub színeiben 2024 nyarán Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, emellett van egy ezüst- (2022) és egy bronzérme is (2023) a legrangosabb női klubsorozatban. A magyar bajnokságot eddig két alkalommal nyerte el a Győri Audi ETO KC játékosaként (2022, 2023).
A győri klub a minap Győri-Lukács Viktóriával és Bruna de Paulával is szerződést hosszabbított.