Sürgősen kettőt is igazolnia kellett Henny Reistad dán csapatának

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.30. 21:19
Kettőt is kellett idény közben igazolnia Reistadéknak (Fotó: Imago)
A dán Esbjerg kerete alaposan átalakul 2025-ben. Öt távozót és több érkezőt is bejelentett a csapat.

Az Esbjerg több bejelentést tett a 2024-es év végén. Előbb bejelentette, hogy a szerződése lejártával nyáron távozik a csapattól Mette Tranborg, Kaja Kamp, Kathrine Heindahl és Amalie Miling is. Szintén távozik Luciana Rebelo, aki szeretne visszatérni Portugáliába.

Egy klub felső szintű működtetésének elkerülhetetlen velejárója, hogy el kell búcsúzni a játékosoktól, és jönnek újak. Szomorúan búcsúzunk azoktól, akik mind sport-, mind emberi szinten hozzájárultak ahhoz, hogy a klub odakerüljön, ahol most tartunk.” nyilatkozta a klub honlapján Bjarne Pedersen, a klub elnöke.

A távozók mellett több érkezőt is bejelentett a klub. Helene Kindberg 2025. július 1-jén a Köbenhavntől az Esbjerghez igazol. „Amikor hallottam a Team Esbjerg érdeklődéséről, nem voltak kétségeim. Ez a legjobb csapat, és csak ilyen jó játékosokkal tudok tovább fejlődni”mondta Kindberg, aki kilenc meccsen elért 51 góljával második a bajnokság góllövőlistáján. Kindberg mellett Tabea Schmid is átteszi a székhelyét. A Köbenhavn 21 éves tehetsége ezzel újabb lépést tesz karrierje kibontakozásábna. A 44 nemzetközi mérkőzésen 217 gólnál tartó játékos is július 1-jei hatállyal vált klubot.

Csatlakozik a kerethez két holland, Judith van der Helm és Sarah Dekker is. Ők már január 1-jétől az Esbjerget erősítik, mindkettejük szerződése 2026. június 30-ig szól. A két gyors igazolás hátterében Nora Mörk terhessége és Anne Tolstrup Petersen keresztszalagsérülése áll.

 

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
1 órája

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
11 órája

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
20 órája

Skaliczki László: A siker kódolva volt Szegeden

Kézilabda
2025.10.18. 13:47

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43

Katrine Lunde még nem tudja, mihez kezd a világbajnokság után

Kézilabda
2025.10.17. 12:55

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27
Ezek is érdekelhetik