Női kézilabda NB I: Konkoly Csaba 2028-ig hosszabbított a Vasassal – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.12.23. 10:46
Konkoly Csaba (középen) 2028-ig írt alá (Fotó: vasassc.hu)
A Vasas női kézilabdacsapata 2028-ig meghosszabbította Konkoly Csaba vezetőedző szerződését – számolt be róla hétfőn a klub honlapja.

A Vasas honlapja felidézte: a Bajnokok Ligája-döntős szakember 2023 nyarán lett a felnőttcsapat vezetőedzője, egyben a teljes kézilabda-szakosztály szakmai vezetője. A 2023–2024-es idényben a Vasas SC a 11. pozícióban zárt az NB I-ben, így tizenöt év után sikerült újra elérnie a bennmaradást és az élvonalbeli tagság meghosszabbítását. A jelenlegi idényben tíz forduló után hét ponttal a 10. az együttes és versenyben van még a Magyar Kupában is.

A honlap beszámolója alapján a klubvezetés töretlenül bízik a közös munkában, ezért kezdeményezte, hogy Konkoly eredetileg 2026-ig szóló szerződését további két évvel meghosszabbítsák. A megállapodás hamar meg is született a szakemberrel, ahogy az utánpótlásban is fontos szerepet betöltő segítőjével, Kiss Dániellel is.

„Az eddigi másfél évben folyamatosan tudtunk szinteket lépni és sikerült a másodosztályúból NB I-essé váló csapat élvonalbeli stabilizálása, köszönhetően a motivált játékosaimmal való közös munkának” – fogalmazott Konkoly.

„Abszolút ösztönzően hatott rám a felkérés, hogy folytassuk 2028-ig a közös munkát, a válaszon nem is kellett sokat gondolkodnom, nagy lendületet ad nekem személy szerint is ez az új távlat. A jelenlegi bajnokság rendkívül kiegyenlített, a középmezőnyben szeretnénk biztos helyet kialakítani, eközben pedig folytatjuk hosszabb távon a csapatépítést, amely során a saját utánpótlásunkra is támaszkodhatunk. A közelmúltbeli Európa-bajnoki bronzérem az egész magyar női kézilabda számára egy csodaszép eredmény, egy sikeres időszak jöhet a következő olimpiai ciklusban, amihez szeretnénk mi is hozzájárulni a Vasas részéről a tehetséges, fiatal magyar játékosok nevelésével és szerepeltetésével” – fejtette ki.

 

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
11 órája

Óriásit küzdve győzte le a Karcag a Vasast

Labdarúgó NB II
12 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11
Ezek is érdekelhetik