Női kézilabda Eb: Raicsevics a sorsdöntő pillanatban kihagyott hetessel zárta karrierjét

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 08:25
Raicsevics visszavonult (Fotó: AFP)
A montenegrói női kézilabda-válogatott kapitánya, Milena Raicsevics 35 évesen bejelentette visszavonulását.

A rutinos irányító még az Európa-bajnokság csoportkörében sérült meg, de utána is a társaival maradt. A svédek elleni, még továbbjutást érő harmadik helyről döntő középdöntős találkozó legvégén, egygólos hátrányban hetest hibázott (előtte egyet belőtt), és mint utóbb kiderült, ezzel a balszerencsés jelenettel zárta le egyébként sikerekben gazdag játékospályafutását.

Befejezem, örülök, hogy mindezt válogatott mezben tehettem meg” – mondta Raicsevics a svédekkel szemben 25–24-re elveszített találkozót követően.

Raicsevics a Buducsnoszt Podgoricával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (2012, 2015), míg a válogatottal 2012-ben az olimpián ezüstérmet, az Eb-n pedig aranyérmet nyert.

A leánykori nevén Knezsevicsként megismert játékost gyakran kifütyülték a magyar pályákon, miután egy 2014-es BL-meccsen lefejelte a Győri ETO kiválóságát, Görbicz Anitát.

 

Legfrissebb hírek

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda: simán jutott be az Európa-liga csoportkörébe a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
4 órája

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
21 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
Tegnap, 8:30

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.03. 19:30

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
2025.10.02. 17:58
Ezek is érdekelhetik