Lengyel kézikapitány: A sportágnak jó hír, hogy a magyar csapat újra ott van a legjobbak között, nekünk már kevésbé

Vágólapra másolva!
2024.12.06. 11:49
Arne Senstad örül a mieink jó szereplésének (Fotó: Kovács Péter)
Pihenőnap nélkül fordul rá a magyar női kézilabda-válogatott a lengyelek elleni mérkőzésre (kezdés: 20.30, élőben az NSO-n) a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A pénteki ellenfelünket irányító norvég Arne Senstad örömmel látja a fejlődést a mieinknél.

 

A következő kontinenstornán társházigazdaként már biztos résztvevő lengyelek tíz év után (akkor is részben magyar rendezésű volt a viadal) jutottak be ismét az Eb-középdöntőbe. Akkoriban voltak a csúcson, hiszen a később a magyar válogatottat irányító dán Kim Rasmussen irányításával meglepetésre a 2013-as és a 2015-ös világbajnokságon is a legjobb négy között végeztek. Az északi vonal most is él, hiszen immár öt éve a norvég Arne Senstad felel a szakmai munkáért, aki a spanyolokkal vívott kulcsfontosságú csoportmeccsre nyerő taktikát talált ki. A svédek elleni csütörtöki, középdöntős mérkőzésen már csak egy félidőn keresztül tudta tartani magát a csapata a kapus nélküli támadásokkal, és végül nyolcgólos vereséget szenvedett. 

ELLENFÉLNÉZŐ: LENGYELORSZÁG
Olimpia: nem szerepelt
Vb: 4. (2013, 2015), 5. (1973), 6. (1978), 7. (1957, 1962, 1975), 8. (1965, 1997) – 19 részvétel
Eb: 5. (1998), 8. (2006), 11. (1996, 2014) – 9 részvétel

Magyar mérleg ellene: 80 mérkőzés, 65 győzelem, 4 döntetlen, 11 vereség, 1790–1421-es gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen: 2023. március 4., felkészülési mérkőzés, Heidelberg
Lengyelország–Magyarország 31–29 (17–17)
Legjobb magyar dobók: Szöllősi-Zácsik 7, Pásztor N. 4, Vámos P. 3, Klujber 3

A második félidőben is próbálkoztunk a kapus nélküli támadásokkal, de túl sok hibát vétettünk benne, ezenkívül sok két percet kaptunk, ami miatt mást kellett játszanunk a meccs egy jelentősebb részében – mondta Arne Senstad a Nemzeti Sportnak. – A hét a hat elleni játékkal úgy hittük, ismét lehet esélyünk, az említett sorozatos hibák után azonban váltanunk kellett. Nehéz ezt a taktikát hosszan vinni, mert miután kapsz néhány üres kapus gólt belőle, könnyen visszaesik az önbizalmad.”

A lengyelek szakvezetője ezután úgy folytatta, már a spanyolok elleni meccs után is küzdött a csapata azzal, hogy visszaesett a játékosai energiaszintje, így számukra hatványozottan nehéz lesz egymást követő két napon pályára lépni. Persze ezzel a magyar válogatott is így van, Montenegró ellen szükség volt arra, hogy a kulcsemberek a pályán legyenek a mérkőzés nagy részében. Golovin Vlagyimir az esti meccsünk után elmondta, az élettani adatokat a padról követve, próbált folyamatosan pár perces pihenőt adni annak, akinek épp szüksége volt rá, ugyanakkor vannak olyan fontos találkozók, amelyeket úgy lehet megnyerni, ha a kulcsjátékosok nagyobb terhelést kapnak, és a meccs jelentős részét a pályán töltik. 

Talán furcsa lehet a számból hallani, de örülök, hogy a magyaroknak jól megy, személy szerint már régóta vártam, hogy a magyar csapat visszatérjen a legjobbak közé – ismerte el a rendkívül szimpatikusan nyilatkozó, 55 éves szakember. – Régóta követem a magyar kézilabdát, Karl Erik Böhnt és Heidi Lökét is a barátomnak nevezhettem, többször jártam korábban Győrben. Évek óta zajlik egy építkezés, aminek most meglátszik az eredménye. A női kézilabdázásnak is jó, hogy a magyarok újra ott vannak a legjobbak között, nekünk következő ellenfélként már kevésbé.”

A Larvikot is irányító szakember szerint Debrecenben, a hazai csapat ellen még nehezebb dolguk lesz, de megpróbálnak jó eredményt elérni. A lengyelek 18 tagú keretében 12-en is otthon játszanak, a legnagyobb név a csoportkörben 14-szer eredményes csapatkapitány-jobbátlövő Monika Kobylinska,  aki a francia Brestnél töltött négy év után 2023 nyara óta a román kirakatcsapat CSM Bucuresti-ben légióskodik. Tétmérkőzésen legutóbb a 2017-es németországi vb csoportkörében találkoztak a felek, a magyar válogatott 31–28-ra nyert.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ , 2. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
15.30: Svédország–Románia (Tv: M4 Sport)
18.00: Franciaország–Montenegró (Tv: M4 Sport)
20.30: Magyarország–Lengyelország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

    
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

GkP
1. Franciaország

2

2

65–47

+184
2. MAGYARORSZÁG

2

2

58–45

+134
3. Svédország

2

1

1

58–57

+12
4. Montenegró

2

1

1

47–51

–42
5. Románia

2

2

50–57

–70
6. Lengyelország

2

2

47–68

–210

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik