Klujber Katrin: Beteljesült az álmunk, amit véghez vittünk, az már egy csoda

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 20:30
Klujber Katrin tíz gólig jutott a románok ellen (Fotó: Árvai Károly)
A románok magabiztos legyőzésével eldőlt, hogy elődöntőt játszik az Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott. A tíz gólig jutó Klujber Katrin elmondta, belül érezték, hogy hazai közönség előtt képesek lesznek – ahogy ő fogalmazott – erre a csodára.

„Megmutattuk, mire vagyunk képesek, amit véghez vittünk, az már egy nagy csoda. Beteljesült az álmunk, amiről bár nem beszéltünk, mert nem dobálozunk nagy szavakkal, de belül éreztük, hogy itthon, hazai pályán ez az Eb nagyon jól sikerülhet. Örülök, hogy megragadtuk az alkalmat” – mondta a mérkőzés legjobbjának megválasztott Klujber Katrin az NSO Tv-nek.

Videónkban azt is elmondja, hogyan sikerült leküzdeniük a korábban a második félidő elején jelentkező hullámvölgyet, illetve a szurkolók meccs előtti akciójáról, és a Főnix Arénában uralkodó elképesztő hangulatról is beszél. Továbbá szó esik a középdöntőt záró, franciák elleni összecsapásról is.

Kézilabda
2024.12.08. 19:36

A románok legyőzésével tizenkét év után jutott újra Eb-elődöntőbe a női kéziválogatottunk!

A franciák elleni keddi középdöntős zárás tétje már „csak” a csoportelsőség lesz Debrecenben.
Kézilabda
2024.12.08. 16:55

„Veletek vagyunk!” – a magyar szurkolók kíséretében érkeztek meg a lányok a románok elleni meccsre

A drukkerek a szállodánál várták a csapatot, az autóablakokon kilógatott magyar zászlókkal indult el a konvoj a Főnix Arénához.

 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 37–29 (20–15)
Debrecen, 4163 néző. V: Antics, Jakovljevics (szerbek)
MAGYARORSZÁG: Szemerey – GYŐRI-LUKÁCS 5, KLUJBER 10 (3), Papp N., FÜZI-TÓVIZI 3, VÁMOS P. 3, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: BÖDE-BÍRÓ (kapus), KUCZORA 4, Simon P. 3, Márton G. 4, Bordás 1, Csíkos 1, Faluvégi D. 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
ROMÁNIA: CURMENT – Bors 1, Popa, Boiciuc 4, OSTASE 6, Bazaliu 3 (2), Dindiligan. Csere: Kelemen (kapus), Bucur, Necula 2, Seraficeanu 5 (1), Grozav 2 (1), Gogirla 1, STOICA 5, Lupei, Cotet. Szövetségi kapitány: Florin Pena
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–4. 12. p.: 6–7. 15. p.: 9–7. 21. p.: 11–10. 26. p.: 16–14. 35. p.: 24–16. 42. p.: 26–20. 47. p.: 29–21. 51. p.: 30–24. 54. p.: 32–24. 57. p.: 34–27
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Florentin Pera: – Nagyon nehéz meccs volt ez a fiatal csapatomnak. Jól kezdtünk, az első húsz percben kitűnően játszottunk, de aztán elkezdtünk sokat hibázni. Legalább tíz tiszta helyzetet kihagytunk, amikor már csak a kapussal szemben álltunk. A szünet után megpróbáltam játékrendszert váltani, de a hét mezőnyjátékos sem hozta meg az eredményét. Büszke vagyok a csapatomra, mert játékosaim nem adták fel, a végsőkig küzdöttek.

    
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG

4

4

126–95

+31

8

2. Franciaország

4

4

127–97

+30

8

3. Montenegró

4

2

2

100–110

–10

4

4. Románia

4

1

3

104–117

–13

2

5. Svédország

4

1

3

108–113

–5

2

6. Lengyelország

4

4

96–129

–33

0

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
6 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28

Már biztos vb-résztvevő a magyar víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2025.08.22. 10:37

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
2025.08.22. 09:13

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
2025.08.21. 11:06

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
2025.08.21. 08:10

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2025.08.20. 11:16

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32
Ezek is érdekelhetik