Három magyar játékos a női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatában!

Vágólapra másolva!
2024.12.15. 12:46
Klujber Katrin és Győri-Lukács Viktória is bekerült az EHF csapatába (Fotó: Szabó Miklós)
A vasárnapi helyosztó mérkőzéseket megelőzően az európai szövetség kihirdette az idei női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatát, amelybe három magyar játékos is bekerült.

Az európai szövetség (EHF) vasárnap hozta nyilvánosságra a névsort, amelybe az elődöntőbe jutó válogatottokon kívül a szlovén és a montenegrói csapat delegált játékost a legjobbak közé.

A bronzmeccset játszó magyar csapat három játékossal képviselteti magát a legjobbak között. A két évvel ezelőtti kontinenstornán és a párizsi olimpián is All Star-tag jobbátlövő, Klujber Katrin, illetve a jobbszélső Győri-Lukács Viktória bizonyult legjobbnak a posztján. A torna legjobb fiatal játékosa pedig Simon Petra lett, aki előző este vette át az EHF-től az elmúlt idény legjobb fiatal női kézilabdázóját illető elismerését.

A posztonkénti jelöltek névsorát a Győri ETO-val Bajnokok Ligája-győztes Andrea Lekics és Ana Gros, az edzőket képviselő ETO-szakvezető, Per Johansson, valamint két meg nem nevezett EHF-képviselő állította össze. Összesen kilenc kategóriában lehetett magyar játékosra szavazni szombat éjfélig, a három győztesünk mellett a balszélsőknél Szöllősi-Schatzl Nadine, a balátlövőknél Kuczora Csenge, az irányítóknál Vámos Petra, a kapusoknál Szemerey Zsófi, a védőjátékosok között pedig Füzi-Tóvizi Petra volt ott a kiválasztottak között. 

A 2024-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG ÁLOMCSAPATA
Kapus: Anna Kristensen (Dánia)
Jobbszélső: GYŐRI-LUKÁCS VIKTÓRIA
Jobbátlövő: KLUJBER KATRIN 
Irányító: Henny Reistad (Norvégia)
Beálló: Tatjana Brnovics (Montenegró)
Balátlövő: Tjasa Stanko (Szlovénia)
Balszélső: Emma Friis (Dánia)
Legjobb védekező játékos: Pauletta Foppa (Franciaország)
Legjobb fiatal játékos: SIMON PETRA 

Simon Petra is helyet kapott a legjobbak között (Fotó: Szabó Miklós)

 

Legfrissebb hírek

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08

Hatvanéves az edzőként nemzetközi kupát is nyerő Szabó Edina

Kézilabda
2025.08.10. 10:20

Magyar csapatnak is segített Faluvégi Dorottya klubjának BL-kizárása

Kézilabda
2025.08.08. 16:24

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Megvan, melyik csapat veszi át Faluvégiék helyét a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.08.05. 21:23

Továbbra is a csőd szélén Faluvégi Dorottya német csapata, a játékosok szabadon igazolhatóak

Kézilabda
2025.08.04. 21:35
Ezek is érdekelhetik