Győri-Lukács Viktória: Itt állunk nagy álmaink kapujában

Vágólapra másolva!
2024.12.05. 06:57
Győri-Lukács Viktória szerint kellett ez a két pihenőnap, hogy újult erővel nézzenek szembe a középdöntős ellenfelekkel, elsőként Montenegróval (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar női kézilabda-válogatott két ponttal a zsebében várja a középdöntős folytatást az Európa-bajnokságon, Győri-Lukács Viktória szerint a Montenegró elleni csütörtöki mérkőzés egyik kulcsa az ellenfél balátlövője, Djurdjina Jaukovics semlegesítése lehet.

 

Két pihenőnap után folytatja debreceni hadjáratát a bécsi végjátékba kerülésért a magyar válogatott. Golovin Vlagyimir csapata az Európa-bajnokság csoportkörében mindhárom mérkőzését megnyerte, méghozzá igencsak imponáló, plusz 23-as összesített gólkülönbséggel. Ha csak a győzelmek nagyságrendjét figyeljük, sorban egyre nagyobb sikerek következtek: hat, hét, majd tíz góllal múltuk felül az aktuális riválist.

A nemzeti csapat a középdöntőben is a Főnix Arénában lép majd pályára, a torna ezen szakasza a 24 csapatra bővítésből következően már nem három, hanem négy találkozóból áll. A Svédország elleni 32–25-ös diadalért járó két ponttal vághatunk neki az újabb feladatoknak. Ezek közül az első a rendkívül kellemetlen játékstílusáról ismert, az előző Eb-n bronzérmes Montenegróval szembeni lesz. A mieink egy nappal többet pihenhettek, mint a balkáni együttes, a szünetet igyekeztek okosan eltölteni.

„Nagyon jólesett a csapatnak ez a két pihenőnap – mondta a középdöntő előtti médianapon Győri-Lukács Viktória, csapatunk jobbszélsője. – Kedden kicsit kimehettünk a városba, és a karácsonyi vásárban átélhettük az ünnepi hangulatot. Jó feltöltődés volt kicsit kimozdulni a hotelből és a csarnokból. Ugyan a vásár nem teljesen ugyanolyan, mint a budapesti, de ez is szép. Az egyik árus hölgy felismert minket, és egy közös fotóért cserébe ajándékot is kaptunk tőle, nagyon aranyos volt.”

Egy ennyire hosszú, immár két és fél hétre nyúló tornán, ami bizonyos szempontból igencsak monoton, az ilyen apró, pozitív élmények is hozzá tudnak járulni a mentális stabilitás megőrzéséhez. A rutinos játékos szerint a Törökország elleni tipikus első meccs volt, amiből nagyon szépen kijöttek a svéd rangadóra, a skandinávokkal szemben 55 percen át fantasztikusan koncentráltak, majd jött az Észak-Macedónia elleni zárás. Ott egy nehezebb első félidő után is sikerült felpörögniük, és közé tudták tenni azt a nagyobb különbséget, ami a két válogatott között van. Mindezekre a folytatásban is lehet építeni.

„Azt azért nem gondolom, hogy az Eb csak most kezdődik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy három meccset már megnyertünk. Már csak abból is erőt meríthetünk, hogy a top négybe tartozó svédeket legyőztük. De tény, hogy innentől kezdve még jobban kell koncentrálnunk. Nagy álmokkal érkeztünk, amelyeknek itt állunk a kapujában. Már csak rajtunk múlik, be tudunk-e lépni rajta.”

A magyar válogatott legutóbb 2006-ban tudott sorozatban három győzelmet felmutatni a kontinensviadalon, vagyis ha Montenegró ellen is sikerülne győztesen elhagyni a pályát, akkor azzal a játékosok már a húsz évvel ezelőtti, szintén hazai Eb szellemét idéznék meg.

„Montenegró nagyon keményen védekezik. Nem akarok rosszat mondani rájuk, de mindenki láthatta, hogy csípnek-harapnak. Éppen ezért okosan kell játszanunk, gyorsan járatni és még a szabálytalanság előtt továbbadni a labdát, hogy elkerüljük az ütközéseket. Minden tiszteletem Djurdjina Jaukovicsé, aki két térdműtét után ilyen elképesztő teljesítménnyel tért vissza, nagyon oda kell figyelni rá” – beszélt az ellenfél balátlövőjéről.

Jaukovics 23 góllal a második helyen áll a góllövőlistán a szlovén Tjasa Stanko mögött, mind a tíz hétméteresét gólra váltotta. Honfitársával, Tatjana ­Brnoviccsal holtversenyben ő blokkolta a második legtöbb lövést az Eb-n, a két montenegrói hármas védő egyaránt öt-öt blokknál jár, és ha a megállító faultokról is készülne statisztika, a két játékos abban is az élmezőnyben lenne.

A montenegróiak tudatosan lassítják a meccsek iramát, az első három találkozón rá tudták erőltetni az akaratukat a szerb, román, cseh trióra. Az elefántcsontparti születésű, honosított Armelle Attingré a fontos pillanatokban jól védett. Igaz, ebben Szemerey Zsófi révén jobbak vagyunk, kapusunk már most bizonyította a metzi vezetőknek, hogy hiba volt Cléopatre Darleux-t a „nyakára hozni”.

A támadójátékukban Jaukovics mellett eddig az irányító Matea Pletikoszics játszotta a főszerepet, aki hét gólja mellett kiosztott 14 gólpasszt is. A magyar válogatott kezdő irányítójának, Vámos Petrának is hasonló statisztikái vannak (7+13), mégsem kérdés, hogy kettejük közül ki a jobb formában lévő játékos.

A győzelem kulcsa az lehet, hogy a Klujber, Vámos, Kuczora trió képes lesz-e már a legelején lendületbe jönni. Ehhez hamar meg kell találni a távolságokat a Jaukovics, Brnovics duóval szemben. Minél nagyobb iramú a ­meccs, az ellenfélnek annál kevesebb esélye lesz, viszont ha minden gólért brusztolni kell, és a játékvezetők engedik a mon­tenegrói „keménykedést”, akkor nagyon nehéz hatvan perc vár a mieinkre.

Márton Grétának rossz emlékei vannak a tavalyi vesztes vb-meccsről Montenegró ellen, de úgy gondolja, mentálisan megerősödött a magyar csapat (Fotó: Kovács Péter)
 

Márton Gréta is nagy taktikai csatára számít csütörtök este: „Kíváncsian várjuk, hogy a támadójátékunknak melyik pontját próbálják majd semlegesíteni. Nemcsak mi, szélsők, hanem a belső pozíciókban játszók is jó formában vannak. A tavalyi vb-n 24–18-ra elveszített meccsről csupa negatív élmény tör elő belőlem, viszont azóta mentálisan erősebbek lettünk, a nyomás hatására kialakuló nehezebb szituációkat jobban bírjuk. Fel kell venni a kesztyűt, végletekig kiélezett meccs lesz.”

A 25 éves balszélső szerint még többet is kaptak a debreceni szurkolóktól, mint amire előzetesen számítottak. Nem gondolta volna, hogy a hétközi meccseikre is ennyien eljönnek, amiért nagyon hálás. Reméli, hogy továbbra is ennyire sokan látogatnak majd ki a Főnix Arénába, és ugyanilyen elánnal buzdítják majd őket.

Erre még úgy is szükség lesz, hogy már nem a legendás Bojana Popovics, hanem Szuzana Lazovics a szövetségi kapitány, illetve a tapasztalt irányító, Milena Raicsevics játéka sérülés miatt kérdéses.

Mivel az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végül nem vette figyelembe a magyar szövetség (MKSZ) és az MTVA kérését, az összecsapás a tervezett 18 óra helyett 20.30-kor kezdődik. Az MKSZ-nek az MTI számára küldött hivatalos állásfoglalásából kiderült, hogy a magyar szövetség, illetve az Eb magyar szervezőbizottsága előzetesen többször egyeztetett az EHF-fel, valamint közös álláspontot képviselt az MTVA-val a kontinenstorna középdöntőjének magyar mérkőzés­időpontjaival kapcsolatban, figyelembe véve a többi között a szurkolók érdekeit, az egyéb debreceni sporteseményeket és a magyar válogatott sportszakmai álláspontját.

Az MKSZ a csoportkör végeztével ismét ismertette kéréseit és azok hátterét a végső időpont-egyeztetéskor az EHF-fel. Ám a kontinentális szervezet végül máshogy gondolta, így csütörtökön a svéd–lengyel és a francia–román meccs után a magyar–montenegrói a harmadik lesz a sorban.

GOLOVIN VLAGYIMIR: A SAJÁT TEMPÓNKBAN KELL JÁTSZANI!

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány már a hétfői, utolsó csoportmérkőzésünk után arról beszélt, hogy a papírforma alapján úgy készül, a montenegróiakkal kezdik a középdöntőt. Ez be is jött, így a szerdai sajtófélórán a balkániak voltak a középpontban.

„Egy évvel ezelőtt is játszottunk velük, az első félidő ilyen volt, a második pedig olyan – mondta lapunknak Golovin. – A tavalyi vb-n az első harminc percet profin megoldottuk, nem foglalkoztunk a külső körülményekkel, nem a saját igazunkat kerestük, csak tettük a dolgunkat. Utána viszont már többet törődtünk azzal, hogy mi és miért történt, csütörtökön nem szabad ezzel foglalkozni, hanem hatvan percen keresztül a saját játékunkra kell figyelni. Eddig az Eb-n és korábban is azt láttuk, hogy a montenegrói csapat próbálja mindenkire ráerőltetni a maga kézilabdáját, lassítja a tempót, támadásban sok labdaátadás után váratlan megoldásokkal él.”

A tréner szerint ha lemegyünk a rivális szintjére, akkor nehéz dolgunk lesz.

„Ha a mi játékunkat hozzuk, egyszerűbb lehet a mérkőzés, a saját tempónkban kell kézilabdázni, és akkor működik a védekezés és a támadás is, ez a legfontosabb.”

 

– Milyen állapotban vannak fizikailag, illetve mentálisan?
– Nagyon jól vagyunk – válaszolta Janurik Kinga, a magyar válogatott kapusa. –  Az első három meccs után volt egy kis fáradtság bennünk, de a szabadnapot feltöltődésre használtuk fel. Kimentünk a karácsonyi vásárba, rengeteg szeretetet kaptunk az emberektől, sokan gratuláltak, jól telt a keddi nap.

– Mi volt a legfontosabb a középdöntős rajt előtti felkészülés során?
– A videózás volt a lényeg, hogy mindent elemezzünk és tudjunk. Montenegró a legkeményebb csapat, nagyon nehéz lesz gólt lőni ellene, de stabil védekezéssel a támadásaink is mindig jól működnek. Be kell tartani azokat a taktikai elemeket, amelyeket Golovin Vlagyimir mond és kér, és akkor szerintem nem lehet gond.

A rivális harcmodorára hogyan lehet előre készülni?
– Itthon vagyunk, nem csak heten leszünk fent a pályán. Mindig elmondjuk, hogy hazai környezetben játszunk, ami mindenkinek megkétszerezi az erejét, és pluszmotivációval futunk ki a meccsre, nagyon sok szurkolót várunk most is. Azt hiszem, az egyik legkeményebb mérkőzés előtt állunk.

– Összességében mit vár a középdöntős folytatástól?
– Őszintén szólva mindig meccsről meccsre haladunk, egy lépcsőfokkal előre lépdelve a célunk felé. Montenegró után másnap megint játszunk, jönnek a lengyelek, majd a románok és a franciák – ha sikerül az első találkozó és úgy játszunk, mint a svédek ellen, az akkora löketet ad nekünk, ami végigvisz minket.

„Rengeteg szeretetet kaptunk az emberektől” – miniinterjú

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, AZ I. CSOPORT (DEBRECEN) PROGRAMJA
December 5., csütörtök
15.30: Svédország–Lengyelország
18.00: Franciaország–Románia
20.30: Magyarország–Montenegró
December 6., péntek
15.30: Svédország–Románia
18.00: Franciaország–Montenegró
20.30: Magyarország–Lengyelország
December 8., vasárnap
15.30: Montenegró–Lengyelország
18.00: Magyarország–Románia
20.30: Svédország–Franciaország
December 10., kedd
15.30: Románia–Lengyelország
18.00: Magyarország–Franciaország
20.30: Svédország–Montenegró

INNEN FOLYTATJÁK AZ I. CSOPORTBAN
1. Franciaország1135–22+132
2. MAGYARORSZÁG1132–25+72
3. Montenegró1127–25+22
4. Románia1125–27–20
5. Svédország1125–32–70
6. Lengyelország1122–35–130

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik