Ambros Martín lett a Krim Ljubljana új vezetőedzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.16. 12:44
Ambros Martín újabb nagy feladatot vállalt el (Fotó: Getty Images)
A spanyol női kézilabda-válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, Ambros Martínt nevezték ki a szlovén élvonalban szereplő Krim Ljubljana új vezetőedzőjének – adta hírül a klub hétfőn hivatalos honlapján. A győriek korábbi sikeredzője az idény végéig szóló szerződést írt alá, de közben nem mond le a válogatott irányításáról sem.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy benyújtotta lemondását Dragan Adzsics, a Krim Ljubljana vezetőedzője, a vezetőség pedig el is fogadta a montenegrói mester döntését. A klub hétfőn hivatalos közleményt adott ki, amelyben bejelentették: az idény végéig – hosszabbítási lehetőséggel – a jelenleg a spanyol női válogatottat irányító Ambros Martín veszi át a csapatot. A spanyol szakember kétségkívül a világ egyik legismertebb, legsikeresebb edzőjének számít a sportágban, a Győri Audi ETO KC edzőjeként négyszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját, kétszer ezüstérmet szerzett a magyar csapattal, ötször pedig a sorozat legjobb edzőjének is megválasztották – számos egyéb trófea és egyéni elismerés mellett...

Martín a Ljubljana hivatalos honlapjának elmondta, régi álma volt, hogy egy napon vezesse az együttest: „Amikor nagyjából 25 évvel ezelőtt elkezdtem az edzői pályafutásomat, akkor mindig is a Krim inspirált. Azért, mert a kevés klubok egyike – s talán az egyetlen –, amely akkor is a csúcson volt és továbbra is nagy céljai vannak. Sokat jelent számomra, hogy lehetőséget kaptam, hogy ezt a csapatot irányíthassam. Nemcsak arról van szó, hogy ismét a Bajnokok Ligájában fogom vezetni a csapatot, hanem arról is, hogy egy olyan nagy és patinás klub tagja lehetek, amely meggyőzött engem történelmével és jövőképével.”

Az 56 éves spanyol sikeredző egyébként először január 11-én irányítja majd új csapatát, amely akkor éppen az Ferencvárost fogadja majd hazai pályán, a Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában.

Bár a Ljubljana közleménye említést tett arról is, hogy Martín szerződése az idény végén meghosszabbítható, a vezető spanyol sportlap, a Marca úgy értesült: Martín csak az idény végéig vállalja a kettős megbízatást – azaz, hogy együtt irányítja a spanyol válogatottat és a Ljubljanát –, májustól újra csak és kizárólag hazája válogatottjának irányítására kíván koncentrálni, mivel nagy tervei vannak a következő olimpiai ciklusra. 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
14 órája

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
Tegnap, 8:10

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

Három héten belül eldől Faluvégi Dorottya sorsa Ludwigsburgban

Kézilabda
2025.08.14. 11:17

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08

Hatvanéves az edzőként nemzetközi kupát is nyerő Szabó Edina

Kézilabda
2025.08.10. 10:20
Ezek is érdekelhetik