Szűcs Bence a kézilabdapályán és a nyelvtanulással is jól boldogul

Vágólapra másolva!
2024.11.07. 10:01
Jól érzi magát Franciaországban Szűcs Bence (Fotó: usdk.fr)
Szűcs Bence, az USDK Dunkerque válogatott kézilabdázója elmondta, a pályán és a nyelvtanulással is jól boldogul Franciaországban.

Szűcs 2020-ban és 2023-ban összesen ötször szerepelt a nemzeti csapatban és négy gólt szerzett. A hatodik fellépésén, szerdán csupán néhány perc jutott neki a Szlovákia ellen 37–32-re megnyert győri Európa-bajnoki selejtezőn, így ezúttal nem talált a kapuba. 

„Rendkívül boldog vagyok, hogy itt lehetek a srácokkal. Elsősorban nagyon örültem, hogy magyarul beszélhetek. Először majdnem franciául köszöntem az edzőknek, de aztán kapcsoltam” – mesélte az MTI-nek a 25 éves beálló. 

Hozzátette, szerinte annak is a köszönheti a meghívást a keretbe, hogy egyre több szerepet kap egy másik ligában, és ezt talán kamatoztatni tudja a nemzeti csapatnál is, hiszen szeretne élni minden lehetőséggel. 

Március közepén jelentették be, hogy a játékos a nyáron Balatonfüredről a francia élvonalba igazol. A mostani idényben eddig kilenc mérkőzésen 22 gólt szerzett. 

„Elsősorban nagyon pozitív meglepetés volt számomra, mert nagyon családias a légkör, nagyon családias a város, nagyon hamar be tudtam illeszkedni. A francia emberekről – akikhez korábban még nem volt szerencsém – azt hallottam a többiektől, hogy nem olyan befogadóak. De ha látják rajtad a törekvést, hogy beszéled a nyelvüket, akkor nincs semmi probléma” – magyarázta. 

A klubban heti két alkalommal biztosítanak majd neki tanárt, addig napi szinten okostelefonos alkalmazás segítségével tanulja a nyelvet. Hozzátette, a mindennapi használatú alapnyelv és a pályán használt kifejezések nagyon hamar „megragadtak” benne, és egyébként is könnyen boldogul a nyelvvel.

Mint kifejtette, eddigi tapasztalatai alapján a francia kézilabda sokkal technikásabb, és nagy előrelépés számára, hogy megmutathatja magát egy új ligában. Mostanság egyedül van a posztján a másik beálló betegsége miatt, vagyis szinte végigjátssza az összes meccset. 

A Dunkerque három vereséggel kezdte az idényt, majd sorozatban háromszor nyert, azután viszont ismét három vereség következett, így jelenleg a tabella 13. helyén áll. 

Szűcs úgy fogalmazott, a legutóbbi két meccsük nem sikerült jól, mert bár van egy nagyon jó jobbátlövőjük, Tom Pelayo, aki remekül kezdte a szezont, több mint hetven gólnál jár, viszont mostanában már nagyon készülnek rá az ellenfelek. Ezzel egy kicsit talán megakadt a játékuk. 

„Azt érzem, hogy amit tudok és amit az edzőnk kér tőlem, azt végre tudom hajtani. Egyébként ennek alapján rám is épül egy kicsit a játék, főleg, hogy szeretnék kihasználni a termetemet, és azt gondolom, ezzel tudok is élni” – mondta a Bánhidi Bencéhez hasonlóan 206 centiméter magas, 130 kilogrammos beálló.

Hangsúlyozta, szerinte előrébb tudnak lépni a jelenlegi pozíciójukból a tabellán. Konkrét célkitűzés nem hangzott el az idény kezdetén, viszont szerinte több van a csapatban, mint amit az elmúlt két meccsen mutattak, és a legjobb hét közé kerülés reális lenne. 

A magyar válogatott vasárnap 15 órától Vantaában a finnek vendége lesz az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, a Dunkerque pedig jövő szombaton a Saint-Raphaël Var HB otthonában folytatja szereplését a francia élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
3 órája

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Lukács Péter: Jó érzés a barátaimmal küzdeni a címeres mezben

Kézilabda
2025.05.17. 10:40

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Imre Bencével jártunk utána a junior-vb-ezüstérmes generáció titkának

Kézilabda
2025.05.14. 08:41

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Chema Rodríguez elárulta, melyik csoportban szerepelne az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2025.05.13. 10:38

Papp Tamás elmondta, mivel lehetne más a válogatott beállójátéka vele, mint Bánhidi Bencéékkel

Kézilabda
2025.05.13. 09:08
Ezek is érdekelhetik