Szilágyi Zoltán: A debreceni közönségtől biztosan megkapjuk a támogatást az Eb-n

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.18. 17:33
Szilágyi Zoltán (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Hétfőn a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt a magyar női kézilabda-válogatott másodedzője, Szilágyi Zoltán, aki többek között a Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal való munkakapcsolatáról, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő keret összetételéről beszélt, de szóba került, hogy előnyt vagy hátrányt jelenthet-e a hazai pálya, s hogy milyen szereplésre számíthatunk a magyar csapattól.

A DVSC vezetőedzője szeptember óta segíti Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány munkáját a részben hazai Eb-re készülő magyar válogatottnál.

„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Egyrészt annak, hogy a magyar válogatottat képviselhetem ezen a tornán, másrészt hogy pont ott, ahol dolgozom, Debrecenben lesznek az Európa-bajnokság csoport- és középdöntős mérkőzései számunkra. Egyet tudok biztosan, hogy ismerve a debreceni közönséget, a támogatást a lelátóról biztosan meg fogjuk kapni – mondta el Szilágyi Zoltán a Nemzeti Sportrádióban Szabó Szilviának, majd szóba került, nyomást jelenthet-e, hogy a mieink saját közönségük előtt játszanak majd a kontinenstornán. – Azt láttam, főleg az olimpiai selejtezőn, majd a párizsi játékokon is, hogy a válogatott rengeteget lépett előre, elsősorban mentálisan. Pontosan ezért gondolom, hogy a csapat képes lesz elviselni ezt az édes terhet, és remélem, ez pozitív módon motiválja a játékosokat.”

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
5 órája

Az ETO FC-nél a háttérrésznek kell utolérnie a csapatot

Európa-konferencialiga
8 órája

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
Tegnap, 9:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
2025.08.21. 08:10

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43
Ezek is érdekelhetik