Kétgólos hátrányból vágott neki a nagy múltú román Ramnicu Valcea elleni visszavágónak a DVSC csapata, amely már a nyolcadik percben, a francia olimpiai bajnok Océane Sercien-Ugolin harmadik találatával „meccsnullra” hozva a párharcot 4–2-re vezetett. Alig több mint két perccel később viszont már a román együttes volt előnyben, nem sokkal később, 6–8-nál időt kellett kérnie Szilágyi Zoltánnak. Hiába próbálkoztak a debreceniek, nem sikerült elkapni a ritmust, a 25. percben már hárommal jártak előrébb a vendégek. A szünet előtti időszakban aztán végre a megfelelő hőfokon pörgött a DVSC, így harmincpercnyi játék után döntetlen volt az állás.
A folytatásban villámgyorsan újra ellépett a hazai együttes (17–15), ám következett egy újabb piros-fehér hullámvölgy, ismét elhúztak a vendégek (18–21), nem sokkal később már öttel – összesítésben héttel – járt előrébb a Valcea. A végjátékban mindent megpróbált a DVSC, az egyenlítésig el is jutott, ám a román csapat kettős győzelemmel jutott be a 16 csapatos csoportkörbe – teljesen megérdemelten.
Keményebb védekezést ígért Wald Kíra, a váci női kézilabdacsapat balszélsője a német Thüringer HC elleni visszavágóra, egy héttel korábban ugyanis súlyos, 12 gólos vereséget szenvedett a magyar együttes idegenben. A visszavágó pusztán formalitásnak tűnt a korábbi váci Kuczora Csengét és Szabó Annát is foglalkoztató németek számára, akik azonban nem vették félvállról az összecsapást, öt perc után öttel vezetett a vendégcsapat, az első váci gól sokára és nehezen született meg, a védekezés pedig a folytatásban sem működött.
A szünetre nyolcgólos német vezetéssel vonulhattak a felek, és bár a második játékrészre feljavult a hazai együttes, három gólnál közelebb nem tudott zárkózni ellenfeléhez, a visszább vett Thüringer HC megérdemelten nyert, és jutott az Európa-liga csoportkörébe.
A csoportkör – amelynek selejtező nélkül tagja a Mosonmagyaróvár – sorsolását csütörtökön rendezik, a mérkőzéseket pedig január 11-től február 23-ig játsszák.
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
DVSC SCHAEFFLER–SCM RAMNICU VALCEA (román) 28–31 (15–15)
Debrecen, 2000 néző. V: Lidacka, Lesiak (lengyelek)
DVSC: Ryde – Grosch 2, SERCIEN-UGOLIN 9 (3), Csernyánszki 2, Füzi-Tóvizi 1, Jovovics 3, PETRUS 3. Csere: Gabriel (kapus), Thorleifsdóttir 2, Haggerty, Dramac 2, Hornyák D., Tóth Nikolett 2, Töpfner 2 (2). Edző: Szilágyi Zoltán
VALCEA: FOGGEA – Hagman, MAIDHOF 3, ZSCHOCKE 4, LJEPOJA 4, Necula 2, WOLLIK 7. Csere: T. Neagu (kapusok), A. Gogirla, Mokat, DE JONG 6, Toublanc 4 (3), Florica, Elghaoui 1. Megbízott edző: Rasmus Poulsen
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–4. 16. p.: 6–8. 25. p.: 10–13. 34. p.: 17–17. 42. p.: 20–24. 51. p.: 25–27. 51. p.: 28–29. 57. p.: 28–28
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3
Továbbjutott: a Valcea, kettős győzelemmel, 64–59-es gólkülönbséggel
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – A két meccs alapján megérdemelten jutott tovább a Valcea. Az ilyen kiegyenlített párharcban mindig az a csapat nyer, amelynél vannak kiemelkedő egyéni teljesítmények, ezúttal az ellenfélnél akadt több ilyen. Ezzel együtt büszke vagyok a lányokra, hiszen két meccsen is bizonyították, hogy erős rivális ellen is tudnak karakteresen játszani. Sajnos ezúttal ez kevés volt.
Rasmus Poulsen: – A sorsolás óta tudtuk, hogy két lehetséges négyes döntős résztvevő került össze, nagyon szerencsétlen, hogy így alakult a párosítás. Ami a két meccset illeti, magas színvonalú és élvezetes csatákat vívtunk. Természetesen örülünk, hogy továbbjutottunk.
VÁCI NKSE–THÜRINGER HC (német) 29–34 (12–20)
Vác, 600 néző. V: Kaludjerovics, Vujacsics (montenegróiak)
VÁC: Bukovszky – Miklós K. 1, Afentaler 5 (3), Varga Emőke 2, CSÍKOS 6, Háfra N. 3, Wald 4. Csere: ZAJ (kapus), JUHÁSZ GRÉTA 5, Hajdu Gy, Pálffy A. 3. Edző: Horváth Roland
THC: Lövgren – Hendrikse, REICHERT 11 (1), Niederwieser, HANFLAND 4, Aizava 1, Szabó Anna 3. Csere: KUCZORA 6 (3), Nooitmeer 2, Kündig 3, Holm, Petersen 2, Gullberg 2. Edző: Herbert Müller
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–5. 10. p.: 2–8. 17. p.: 6–14. 21. p.: 8–15. 27. p.: 11–17. 34. p.: 15–20. 41. p.: 18–22. 48. p.: 23–27. 53. p.: 24–28. 57. p.: 27–30
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4
Továbbjutott: a THC, kettős győzelemmel, 68–51-es gólkülönbséggel
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Szerényen kezdtük a mérkőzést, majd fokozatosan jöttünk vissza a meccsbe, a második félidőt megnyertük. Látszott a sebességbeli különbség, egy héten belül három jelentős mérkőzést lejátszani három-négy belső emberrel nem könnyű.
Herbert Müller: – Már az első perctől meg akartuk mutatni, hogy nem történhet semmi baj. Ezt a mérkőzést is meg akartuk nyerni, összességében jó mérkőzést láthattunk, a magyar kézilabdának pedig nagy rajongója vagyok.