Női kézi NB I: pontot rabolt a Debrecentől a Budaörs

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.11.06. 19:34
A Budaörs meglepetésre pontot rabolt Szilágyi Zoltánéktól Debrecenben (Fotó: Kovács Péter)
Nagy meglepetésre a Moyra-Budaörs idegenben 28–28-as döntetlent játszott a DVSC Schaefflerrel a női kézilabda NB I 8. fordulójának szerdai játéknapján. A Vác hiába vezetett a mérkőzés elején három góllal is, a házigazda Szombathelyi KKA még a szünet előtt fordított, majd a második játékrészt uralva győzött 37–34-re.

A Budaörs a mérkőzés elején el tudott lépni egy-két góllal, ennek köszönhetően az első félidőben szinte végig a DVSC futott az eredmény után. A hajdúságiak ugyan a szünet előtti pillanatokban fordítottak, de a térfélcserét követően megint Buday Dániel csapata volt pontosabb, ennek köszönhetően a vendégek 23–19-re is vezettek. Ekkor beindultak a debreceniek is, és néhány perc alatt eltüntették a különbséget.

A végjátékban viszont a Budaörs is meg tudott újulni, és két emberelőnyös, üres kapus gólnak is köszönhetően ismét hárommal lépett el. Itt azonban még nem volt vége a meccsnek, a DVSC ugyanis ledolgozta hátrányát, és bár fordítani nem tudott, egy pontot otthon tartott. 28–28

NŐI KÉZILABDA NB I
8. FORDULÓ
DVSC Schaeffler–Moyra Budaörs 28–28 (12–12)
Debrecen, 700 néző. V: Nagy F., Túróczy
DVSC: Gabriel – Grosch 2, Sercien-Ugolin 4, Tóth Nikolett, Füzi-Tóvizi 3, Jovovics 2, Petrus 2. Csere: Ryde (kapus), Thorleifsdottír 7, Haggerty 1, Csernyánszki 3, Töpfner 3 (2), Hornyák D., Vámos M. 1, Dramac. Edző: Szilágyi Zoltán
BUDAÖRS: VÁRTOK R. – Vártok T. 1, Schneider 2, Bardi 1, UHRIN 8, Marincsák 2, SZÖLLŐSI-SCHATZL 6 (3). Csere: FARKAS JÚLIA 4, Gorilszka 1, Szekerczés 1 (1), Lengyel E., Hudák, Sztankovics 2. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 11. perc: 4–6. 25. p.: 10–10. 39. p.: 16–16. 45. p.: 18–21. 48. p.: 19–23. 54. p.: 24–24. 56. p.: 24–27. 59. p.: 28–28
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Csak magunkat okolhatjuk ezért az eredményért, a Budaörs megérdemelten vitt el egy pontot. Mindent megtettünk azért, hogy ez így sikerüljön. Már a kezdés sem olyan volt, amilyennek lennie kell, nem olyan hőfokon égtünk, ahogy az elvárható. Azt hittem, még egyszer nem követjük el ugyanazt a hibát, sikerült. Nagyon szégyellem magam.
Buday Dániel: – Büszke vagyok a csapatomra, nagyon összeszedetten, jól játszottunk. Nem gondoltam volna, hogy pont Debrecenben kell majd azon gondolkodnom a meccs végén, hogy félig üres, vagy félig tele a pohár. A fiatalság, a pimaszság hozta az eredményt, de a rutintalanságunk miatt nem tudtunk végül nyerni. Ezen az úton kell tovább mennünk!

Szombathelyi KKA–Vác 37–34 (21–20)
Haladás sportcsarnok, 500 néző. V: Bócz, Wiedemann
SZKKA: N. De Almeida – Akijama 3, Bujnochová 1, Malovics 4, SZMOLEK 6, PŐDÖR 6 (2), Kazai 4. Csere: Marinovic, CSATLÓS (kapusok), Török Fanni, Kulcsár D. 1, Pődör B. 3, DJATEVSZKA 5, Varga N. 1, SZEBERÉNYI 3, Balogh P. Edző: Bo Rudgaard
VÁC: Zaj – Pálffy A. 3, Afentaler 2 (1), VARGA EMŐKE 7, HÁFRA N. 5, Csíkos 6, WALD 5 (2). Csere: Bukovszky (kapus), Miklós K., Varga Nóra, Kacsó, Kurucz A. 1, Hajdu Gy. 1, Juhász Gréta 4. Edző: Herbert Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–7. 12. p.: 10–11. 17. p.: 13–13. 23. p.: 17–16. 27. p.: 20–18. 36. p.: 24–21. 42. p.: 28–23. 46. p.: 30–26. 53. p.: 34–31. 57. p.: 35–33
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Bo Rudgaard: – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, rengeteg gólt kaptunk. A szünetben sikerült átbeszélni, hogy min kell változtatni. A védekezés nagyon feljavult, gyors akciógólokat szereztünk. Roppant fizikális, kemény összecsapáson tartottuk itthon a pontokat. Pődör Rebeka ezúttal is megmutatta, hogy nagyon nehéz ellene játszani.
Herbert Gábor: – Tudtuk, hogy mi a Szombathely erőssége, hogy gyorsan játszik, ehhez képest nem tudtuk feltartóztatni. Ennyi lőtt góllal nekünk minden mérkőzést meg kell nyernünk, ennyi kapottal viszont soha nem szerzünk pontot. Az első negyed órát követően az SZKKA uralta a meccset, megérdemelten győzött.

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVGkP
1. Győr88+11016
2. FTC871+6615
3. Esztergom862+812
4. Szombathely8512+511
5. Debrecen8422+3310
6. Vác835+16
7. Mosonmagyaróvár734–126
8. Kisvárda734–296
9. Budaörs8224–386
10. Békéscsaba7214–245
11. Fehérvár725–54
12. Dunaújváros725–244
13. Vasas7115–513
14. MTK817–402

 

 

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge és Szabó Anna Európa-ligát nyert a Thüringer HC-val

Kézilabda
Tegnap, 19:33

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Női kézi NB I: meghosszabbította szerződését a szombathelyiek egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.05.02. 18:07

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Megrendítő vallomás: születendő gyermeke elvesztéséről beszélt a korábbi érdi kézilabdázó

Kézilabda
2025.05.01. 16:53

Elszakadt a térdszalagja, minimum fél év kihagyás vár Faluvégi Dorottyára

Kézilabda
2025.05.01. 09:12

Nagy fordítással jutott elődöntőbe a Budaörsi SC az asztalitenisz Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.04.27. 18:49
Ezek is érdekelhetik