NYKÖBING–BISTRITA
A dán gárda szinte végig vezetett, de a románok szépen tartották magukat, így sokáig kérdéses volt a mérkőzés kimenetele. A hajrá a Nyköbingnek jött ki jobban, nagyon elhúzott, és meg is szerezte a győzelmet. A Gloria Bistritában Kácsor Gréta is pályára lépett, négy lövésből három gólt szerzett.
LUDWIGSBURG–VIPERS
A mérkőzést fej fej mellett kezdték a felet, majd a házigazda az első félidő végén jobban elkapta az ütemet, és háromgólos előnnyel fordulhatott. A második félidőben már hiába próbálkozott a háromszoros BL-győztes Vipers, nem tudott faragni a különbségből. Ennek a mérkőzésnek is volt magyar vonatkozása, Faluvégi Dorottya négyszer vette be a vendégek kapuját.
METZ–LJUBLJANA
Az A-csoportban listavezető franciák ezúttal sem fogták vissza magukat, győztek otthon a szlovén csapat ellen. A Ljubljanának ugyan a végén sikerült felzárkózni, de igazi esélye nem volt, hogy megfordítsa a mérkőzést. A Metzben Vámos Petra négy gólig jutott.
PODRAVKA–STORHAMAR
A horvát és a norvég együttes rendkívül kiélezett meccset játszott egymással, csak az utolsó percekben dőlt el, melyik csapat zsebelhet be két pontot. Az utolsó pillanatokban a Podravka szép védekezést mutatott be, majd utána góllal zárta utolsó akcióját, az ellenfélnek pedig nem maradt ideje egyenlíteni.
KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ
A-CSOPORT
Nyköbing Falster (dán)–Gloria Bistrita (román) 32–24 (16–13)
Metz (francia)–Krim Ljubljana (szlovén) 34–30 (14–11)
Podravka Vegeta (horvát)–Storhamar (norvég) 25–24 (11–12)
A-CSOPORT | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Metz | 8 | 7 | 1 | – | 244–218 | +26 | 15 |
2. FTC | 7 | 6 | – | 1 | 198–171 | +27 | 12 |
3. Ljubljana | 8 | 4 | – | 4 | 229–228 | +1 | 8 |
4. CSM Bucuresti | 7 | 4 | – | 3 | 202–201 | +1 | 8 |
5. Podravka Vegeta | 8 | 3 | 1 | 4 | 212–220 | –8 | 7 |
6. Storhamar | 8 | 2 | 1 | 5 | 206–214 | –8 | 5 |
7. Gloria Bistrita | 8 | 2 | – | 6 | 223–236 | –13 | 4 |
8. Nyköbing | 8 | 1 | 1 | 6 | 216–242 | –26 | 3 |
B-CSOPORT
Ludwigsburg (német)–Vipers Kristiansand (norvég) 33–29 (18–15)
B-CSOPORT | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. GYŐR | 7 | 5 | 1 | 1 | 203–186 | +17 | 11 |
2. Brest | 7 | 5 | – | 2 | 232–209 | +23 | 10 |
3. Esbjerg | 7 | 5 | – | 2 | 229–206 | +23 | 10 |
4. Odense | 7 | 5 | – | 2 | 216–201 | +15 | 10 |
5. Vipers | 8 | 3 | 1 | 4 | 225–220 | +5 | 7 |
6. Ludwigsburg | 8 | 3 | – | 5 | 234–241 | –7 | 6 |
7. Rapid Bucuresti | 7 | 1 | 1 | 5 | 198–230 | –32 | 3 |
8. Buducsnoszt | 7 | – | 1 | 6 | 172–216 | –44 | 1 |