Női kézi BL: győzelemmel zárná az évet mindkét magyar csapat

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.11.17. 10:32
Estelle Nze Minko és győri társai újabb győzelemmel megőriznék első helyüket a tabellán (Fotó: Nagy Gábor)
Újra a két bukaresti kirakatcsapattal kell megküzdenie a Győrnek és a Ferencvárosnak.

Az ETO egy hete jó játékkal és meg­győző fölénnyel (31–20) intézte el hazai pályán a balszélső Korsós Dorina mellett holland, angolai, spanyol, orosz, szerb, francia és macedón légióst is bevető Rapid Bucuresti-et. Az eddig hullámzó idényt produkáló riválisnál a napokban elkö­szöntek a rutinos montenegrói irányítótól, Mi­le­na Raicsevicstől (leány­kori nevén Knezsevics) és a szintén 34 éves spanyol jobbszélsőtől, Mar­ta Lópeztől. Az Európa-bajnoki szünet előtti időszakra jó formába lendülő győrieknek persze nem a bukarestiek problémáival kell foglalkozniuk, a svéd edző, Per Johansson (aki vállsérülés miatt nem számíthat a dán irányítójára, Kristina Jörgensenre) is azt emelte ki a klubhonlapon, hogy nehéz idegenbeli találkozót vár – a feladatuk, hogy a legutóbb jól működő játékelemeiket tovább­vigyék.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő FTC múlt vasárnap története során először győzte le idegenben a BL-ben egyszeres arany- és kétszeres bronzérmes CSM Bucuresti-et, így önbizalommal telve várhatja az újabb rangadójukat Érden. Az előző, bukaresti összecsapáson egészségügyi probléma miatt a CSM nem számíthatott az idény végén visszavonuló legendájára, az elitsorozat történetének legeredményesebb gólszerzőjére, Cristina Neagura, aki társaival tartott hazánkba, így jó eséllyel most pályára lép.

 

„A CSM teljesen másképp kézi­lab­dá­zik Neaguval – mondta a szerb irányító, Andrea Lekics a FradiMédiá­nak. – Úgy készülünk, hogy játszik, de azt is tudjuk, akkor is kemény meccs vár ránk, ha nincs tökéletes állapotban. Elizabeth Omoregie a bukarestiek legkiegyensúlyozottabban teljesítő játékosa, ezt megmutatta az előző meccsen is, az ellene való védeke­zésben javulnunk kell, de láttuk a videókon, hogy mit nem csináltunk jól múlt vasárnap.”

VÉLEMÉNY
 

Kristine BREISTÖL, a Győr balátlövője: – Nagyon elégedett vagyok a Rapid ellen az előző meccsen mutatott teljesítményünkkel és csapatjátékunkkal. Most is meg kell próbálnunk ugyanezt nyújtani, bár tudjuk, valószínűleg nehezebb dolgunk lesz, hiszen a románok sérültjei közül néhányan visszatérhetnek. Igyekszünk alaposan és a lehető legjobban felkészülni. Minden meccset meg kell nyernünk és megmutatnunk, hogy tudunk annál jobban játszani, mint amit októberben láthattak tőlünk. A válogatott szünet után lejátszott meccseink rávilágítottak arra, hogy jó úton járunk, és azon is kell továbbmennünk. 

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ
A-CSOPORT 
14.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti (román), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
16.00: Rapid Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
5 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
10 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Mátyás bús hadánál is többen voltak

Népsport
16 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 17:39

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54
Ezek is érdekelhetik