Győzelemmel zárta az El első csoportkörét a Tatabánya

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.26. 20:58
Bartucz nemcsak remekül védett, de még gólt is szerzett (Fotó: Török Attila)
A Tatabánya hazai pályán 28–25-re legyőzte kedden a horvát MRK Sesvetét a férfi kézilabda Európa-liga első csoportkörének utolsó fordulójában.

Kellemes helyzetben, biztos továbbjutóként várhatta az Európa-liga csoportkörének záró fordulóját a tatabányai együttes. A magyar csapat már az első öt meccsén összegyűjtött öt pontjával bejutott a legjobb 16 közé.

Az október közepén Horvátországban aratott 31–27-es sikernek nagy szerepe volt abban, hogy a mostani, Sesvetével vívott találkozónak már csak a presztízs legyen a tétje. Jól kezdett a Bányász, amely határozott védekezése mellett Rodríguez Pedro és Christian Dissinger góljaival ragadta magához a kezdeményezést. Sadou Ntanzi hiányában Patrick Lemos irányított, de akadt olyan támadás is, amit ő fejezett be kínai figurából. Bartucz László védései mellett dobott egy üres kapus gólt is, és az idény közben igazolt Éles Benedek is jól szállt be (14–7).

A hatgólos tatabányai előnyből induló második félidőben a hazaiak jól menedzselték az eseményeket, és 28–25-re diadalmaskodtak.

 

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-LIGA, ELSŐ CSOPORTKÖR 
6. FORDULÓ
G-CSOPORT
MOL TATABÁNYA KC–MRK SESVETE (horvát) 28–25 (16–10)
Tatabánya, 1673 néző. V: Mandak, Rudinsky (szlovákok)
TATABÁNYA: BARTUCZ 1 – Rodríguez P. 4, Maras 3, Havran, TOPIC P. 3, DISSINGER 3, Krakovszki B. 1. Csere: LEMOS 2, Damatrin 4 (2), Plaza 3, Éles B. 2, Golubovics 2, Enomoto. Edző: Cristian Ugalde
SESVETE: Peric – Godec, DUMENCIC 5 (1), HRSAK 6, Rauzan 5, Gavric, J. Topic 4. Csere: Kahlina (kapus), Suker, Ivanisevic 1, Tomic 1, Finek 3, Turcic. Edző: Igor Vori
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–1. 12. p.: 6–5. 17. p.: 10–7. 25. p.: 14–7. 35. p.: 18–11. 44. p.: 20–16. 50. p.: 22–20. 58. p.: 27–22
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Cristian Ugalde: – A győzelem mindig, minden körülmények között győzelem. Szerettük volna megmutatni a szurkolóinknak, hogy képesek vagyunk még egy meccset megnyerni. A jó első félidő után a másodikban a sok elrontott lövés ellenére is végig kontrolláltuk az eseményeket.
Branimir Sola (másodedző): – Tudtuk, hogy már egyik csapatnak sem jelent semmit a két pont, mégis harcolni jöttünk Tatabányára. Nem lett volna szabad hatgólos előnyt adni az ellenfelünknek, onnan már nem tudtunk visszajönni.

 

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 13:20

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Fizetésképtelenségi eljárást indíthatnak Faluvégi Dorottya német csapata ellen

Kézilabda
2025.07.22. 17:59

Izlandra igazolt Szegedről Rea Barnabás

Kézilabda
2025.07.17. 14:06

Az Esztergom svájci vagy szerb ellenféllel csap össze az Európa-ligában, a Mosonmagyaróvár görög riválist kapott

Kézilabda
2025.07.15. 12:28

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
2025.07.12. 18:44

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.09. 20:51

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.09. 18:54
Ezek is érdekelhetik