Férfi kézilabda: Finnországban is mi vagyunk az esélyesek

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 08:07
Fazekas Gergő előnyszerzései a magasabb szerkezetű finn védőfallal szemben is aranyat érhetnek (Fotó: Árvai Károly)
A magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap délután Finnországban lép pályára, ami elsőre könnyű feladatnak tűnhet, de a szlovákok ellen mutatott védekezésnél mindenképpen jobban kell teljesítenünk hátul.

TELJESEN MÁSRA KELL SZÁMÍTANI a finnektől, mint amit az Eb-selejtező nyitányán Szlovákiától. A magyar válogatott Vantaa városában sokkal magasabb szerkezetű ellenféllel játszik, mint amilyennel Győrben megmérkőzött.

A szerdai találkozón a magas, robusztus védőfalunknak az alacsony, fürge kézilabdázók nagyon megnehezítették a dolgát. A második félidőben húsz gólt kaptunk, a védekezés hatékonysága a magyar játékosok elmondása szerint jócskán elmaradt attól, amit maguktól elvárnak. A dudaszó után Imre Bence és Rosta Miklós is önkritikusan értékelt lapunknak, ami a 37–32-es győzelem után a maximalizmusukat mutatja.

Kézilabda
2024.11.06. 20:26

Győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőket a magyar férfi kéziválogatott

Ötgólos sikert arattunk Szlovákia fölött Győrben, a csoport másik mérkőzésén a finnek kikaptak Montenegróban.

Lékai Máté távollétében a karmesteri pálca a lengyelországi Plockban légióskodó Fazekas Gergő kezében volt.

„Kicsit egyszerűbb mérkőzésre számítottam. Hellyel-közzel jól játszottunk, de azokban a pillanatokban, amikor el tudtuk volna dönteni a meccset, mindig belehibáztunk, és magunkra engedtük a szlovákokat. A támadójátékunkkal nem volt különösebb gond, védekezésben viszont lecsúsztunk róluk, nem tudtunk besegíteni annak a társunknak, akivel szemben éppen egy egyeznek” – foglalta össze a szlovákok elleni meccs történéseit a hazai szövetség oldalán a 21 éves irányító.

A válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez Finnországban még keményebb meccsre számít, de az északiak játékstílusa talán jobban fekszik a mieinknek. Újabb veszélyes ellenfél jön, amelynek 58 és fél percig még megvolt a esélye a pontszerzésre a nála eggyel magasabb szintet képviselő Montenegró otthonában is. Már sokszor megtette, de a világelitbe igyekvő együttesünk most újra megmutathatja, hogy elbírja az esélyesség terhét egy nála gyengébb képességű és rövidebb kispadú riválissal szemben.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK
2. csoport, 2. forduló
15.00: Finnország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport+)
17:00: Szlovákia–Montenegró

 

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
4 órája

A Premier League gólgyárosa mégsem jön a svéd válogatottal Budapestre

Magyar válogatott
15 órája

Vitális Milán elmondta, mit tett, miután olvasta Priskin Tamás szavait a Nemzeti Sportban

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:17

Európai kézilabdaligák: Vámos Petráék egy győzelemre a francia bajnoki címtől

Kézilabda
2025.05.21. 23:15

Gyökeres is érkezik a Puskás Arénába – megvan a svéd válogatott kerete

Minden más foci
2025.05.21. 18:00

Farkas Erik egy napon Szoboszlai mellett szeretne játszani a magyar válogatottban

Légiósok
2025.05.21. 16:14

Döntetlennel kezdett a magyar válogatott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.21. 15:23

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34
Ezek is érdekelhetik