Fegyelmi eljárást indít az MKSZ az óvári tiltakozás miatt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 11:05
A tiltakozás
Mint beszámoltunk róla, a Mosonmagyaróvár női kézilabdázói szerdán, a Debrecen elleni női NB I-es bajnokijuk elején összeölelkeztek a pályán és a kispadon is, az ellenfél első két támadása során nem védekeztek és kaptak két gólt. A tiltakozó akció miatt a szövetség csütörtökön délelőtt közleményt adott ki.

A Magyar Kézilabda-szövetség ebben kifejti álláspontját, amely szerint a mosonmagyaróváriak tiltakozó akciója miatt fegyelmi eljárást indítanak.

„A 2024. november 13-i, Mosonmagyaróvári KC–DVSC női kézilabda bajnoki mérkőzés elején a hazai csapat játékosai demonstratív módon nem kezdték meg a játékot, illetve kétszer is az ellenfélnek adták át a labdát, így – a nem hivatalos információk szerint saját klubjuk vezetősége elleni tiltakozásuk jeleként – a debreceniek támadásaihoz mozdulatlanul asszisztálva, 2–0-s hátrányba hozták magukat. A mérkőzés innentől normális mederben folytatódott, és a DVSC 31–29-es győzelmével ért véget.

A mérkőzés versenybírói és játékvezetői a találkozó lefújását követően jelezték a történeteket az MKSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságnak, ami a szövetség fegyelmi szabályzatának rendelkezései alapján elegendő alap fegyelmi eljárás megindításához.

Az MKSZ illetékesei a vizsgálat lezárulta után adnak részletes tájékoztatást a történtekről és a lehetséges következményekről.”

Kézilabda
2024.11.13. 19:08

Összeölelkezve tiltakoztak a mosonmagyaróvári kézisek, és engedtek két gólt a Lokinak – videó

Az M4 Sport beszámolója szerint a mosonmagyaróváriak az elmúlt napok klubon belüli vezetőségi harcaira reagáltak így.

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond négy gólja a spanyol élvonalban

Kézilabda
10 órája

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Sose jártunk ilyen közel – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.05.02. 23:07

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Női kézi NB I: meghosszabbította szerződését a szombathelyiek egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.05.02. 18:07

Ligetvári Patrik könnyek között: nem tudom, hogy dolgozom ezt fel...

Kézilabda
2025.05.01. 21:35

Elszakadt a térdszalagja, minimum fél év kihagyás vár Faluvégi Dorottyára

Kézilabda
2025.05.01. 09:12

Kézilabda: hét magyar gól és 12 védés Metzben

Kézilabda
2025.04.30. 21:50
Ezek is érdekelhetik